A mérleg forgatásakor az előzők értelmében a nyugat felé mozgó kar nehezebb, a kelet felé mozgó pedig könnyebb lesz s ennek megfelelőleg a mérleg kibillen. Szóval forgás közben a mérlegre egyenlő időközben is ismétlődő lökések, impulzusszerű hatások hatnak, a melyek azonban nagyon kicsinek. E kis hatások kimutatására Eötvös a ráhangzás (resonantia) elvét alkalmazta.

Ha ugyanis a mérleget oly sebességgel forgatjuk, hogy keringési ideje a mérlegrúdnak (a forgás közben érvényes) teljes lengésidejével egyenlő legyen, akkor az impulzusok mindig oly időközökben ismétlődnek, hogy a mérlegrudat egyre nagyobb lengésbe hozzák. A módszer lényegében hasonló ahhoz, a mikor a nyugvó hintát kis lökésekkel nagy kilengésekbe hozzuk, ha e lökéseket mindig kellő időpontokban alkalmazzuk.

Ily módon tehát e kis hatást megsokszorozhatjuk, multiplikálhatjuk, és végeredményben tetemes nagy kilengést, egy maximális amplitudók kapunk, a melyet az impulzosok nagyságán kívül, a mérleg élén nyilvánuló surlódás, a levegő ellenállása, szóval a csillapító erők szabnak meg. A maximális amplitudo alapján a nehészségi erőben létrejövő változás nagyságának meghatározása nehézkes és nem elég pontos.

Ezért Eötvös a lemérendő hatást akként határozta meg, hogy azt egy ismert és jól mérhető erővel, még pedig elektromágneses erővel ellensúlyozta. E czélból mindenek előtt alkalmasan elhelyezett mágnesekkel a mérleg helyén a földi mágneses erő zavaró hatását megszüntette. A mérlegrúdra függélyesen elhelyezett kis mágneseket erősített, melyeket a rajzon vastag fekete vonalkákkal tüntettünk elő. A mérleg közelében E tekercset helyezte el akként, hogy annak tengelye észak-dél irányában és vízszintesen álljon.

Ezután a tekercsen elektromos áramot vezetvén keresztül, annak intenzitását addig változtatgatta, a míg a forgómérleg lengései teljesen megszünnek, a mikor is a tekercs által kifejtett mágneses erő a forgásból származó hatást teljesen lerontotta. Ismerve az ellensúlyozó áram intenzitását, továbbá a tekercsre és a mérlegrúdon lévő mágnesekre, valamint ezek kölcsönös elhelyezésére vonatkozó adatokat, ezek alapján a meghatározandó hatás nagyságát kiszámíthatjuk, s ezzel a nehézségben létrejött változást meghatározhatjuk.

Ily módon Eötvös laboratóriumi kisérlettel közvetetlenül igazolta Hecker észlelésére tett megjegyzésének helyességét, vagyis hogy a Földön mozgó testek nehézsége, illetve súlya valóban megváltozik, és pedig a kelet felé mozgók könnyebbek, a nyugat felé mozgók pedig nehezebbek lesznek. Amint azt már az előzőekben említettük, a létrejövő változás az észlelőhely forgássebességétől is függ, s így a változás nagyságából az észlelőhely földrajzi szélességének ismerete alapján, a Föld forgássebességét is meghatározhatjuk.

A kisérlet tehát egyszersmind a Föld forgásának egy újabb fényes bizonyítéka. Jelentőségében még fontosabb, min Foucault-nak a párisi Pantheonban végzett klasszikus ingakisérlete, mely bár teljesen más módon, de ugyancsak a Föld forgását mutatja ki. Eötvös forgómérlegkisérlete különösen nagyjelentőségű azért, mert az első olyan kisérlet, a mely a nehézséget a mozgással hozza összefüggésbe. Ez alapon közvetlenül érinti a fizika legújabb elméleteit, valamint mindazokat a problémákat, a melyek a világrendszer fölépítésére és szerkezetére vonatkoznak.
Dr. Pekár Dezső.