A római légiók és Napoleon gránátosainak lépése alatt rengett egykoron ugy a föld, mint ma a magyar Nemzeti Hadsereg bevonulásakor. A légiók és a gránátos ok meghódították a félvilágot, tartományokat és országokat szereztek Rómának és Párisnak, ahol megjelentek, mindenütt tiszteletet és meghódolást szereztek hazájuknak.

A magyar Nemzeti Hadsereg a magyar föld egyik feléről vonult be ma az ország fővárosába, hogy tovább nyomuljon az ország másik felébe. Nem hódításból tértek vissza, nem hódítani vonultak előre, mégis ugy fogadtuk a magyar katonákat, mintha felszabadítóink érkeztek volna. Pannónia ősi földjéről jöttek a magyar katonák. Ahol átvonultak, magyar szivek lelkes dobbanása fogadta őket és soraik után tágra nyitott szemmel nézett a Dunántul népe. Hadsereget soha és sehol nem fogadtak ekkora tisztelettel, ekkora rajongással és ekkora reménykedéssel.

Napoleon gránátosai nem bámultak akkora csodálattal és rajongással a vezérre, mint ahogy a mi hadseregünk legényei tekintenek föl vezérükre, Horthy Miklósra. Mit jelent a Nemzeti Hadsereg Magyarországnak! Jelenti a jelen millió veszedelme közül a biztos és nyilegyenes kivezető utat, jelenti a nemzet ellenségeinek a pusztulását, jelenti a férfi erős karját. A szenvedések és a munka verejtékes utján ez a hadsereg fog átsegíteni, fog megvédelmezni és biztosítja a munkához szükséges nyugalmat és rendet. Mert a lerombolt haza ujjáépítéséhez elsősorban nyugalom és rend kell.

Zászlódíszben, fellobogózott utcákon át, ünnepi ruhát öltött nők és férfiak, aggastyánok és gyermekek, szegények és gazdagok sorfala között vonult be a magyar Nemzeti Hadsereg Budapestre. Az ország legfőbb egyházi méltósága, a bibornok-hercegprimás megáldotta a katonákat és kifejezést adott az egész város és az egész ország ama kivánságának, hogy a hatalmas isten legyen jó szívvel a sokat szenvedett magyar nemzet katonáihoz. Azok a szónoklatok, amelyek elhangzottak, Budapest szívéből fakadtak és azt a koszorut, amelyet hadseregünk homlokára fontunk, az egész magyar nemzet kötötte lelkesedésével.

Évszázados remények váltak valóra a mai napon. A nemzet évszázados óhajtása teljesült, mikor örvendezve köszönthettük a magyar Nemzeti Hadsereget. Csaba vezér, Árpád fejedelem, Szent-István, Mátyás király, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos katonái ezek a keménytartásu legények, akik, mintha a földből varázsolták volna elő őket, egyszerre csak megérkeztek. Ezer esztendő álma, nagy fejedelmek és nagy királyok büszkesége ez a sereg, amely megvédi a magyar földet külső és belső ellenségtől, megvédi a magyar kulturát, amit évszázadokon át ugy teremtett a magyar, hogy egyik kezében a tollat, a másikban a kardot tartotta.

Történelmünk legragyogóbb napjai elevenednek meg előttünk, ha erre a magyar seregre gondolunk, amely ma tette lábát először Budapest földjére. A Dunántul hazafiaságát, őserejét, régi apátságok és ősi templomok puritánságát hozták számunkra, hogy megmutassák az ország félrevezetett és rövid időre megtévesztett népének, hogy a magyar nép hazafiaságát és magyar erkölcsét soha, de soha nem lehet eltörölni a föld színéről.

És Budapest hódolattal fogadta ezt a hadsereget, mert Budapest sem akar más lenni, mint magyar. Horthy Miklós fővezér bölcs figyelmeztetését egész Budapest megérti. Ez a város már megbünhődött minden bünért, ez a város magyar akar lenni, dolgozni akar a haza javára. Soha hadsereget nem fogadtak olyan rajongással és hódolattal, mint Budapest a Nemzeti Hadsereget.