Hogy ki volt a gyufa föltalálója, azt talán soha sem lehet már egészen határozottan megállapítani. Mi magyarok azt állítjuk, hogy Irinyi József magyar jurátus találta föl a gyujtót s maga csinálta a gyufaszálakat, amelyeket vegyianyagba mártott s száraz fafelületen dörzsölt végig, míg az meggyulladt és lánggal égett.

Irinyi Bécsben a csudálat tárgya volt ezért a találmányért, s valószinüleg elég könnyelmű volt, hogy nem védte meg találmányát holmi császári patenssel, de az is lehet, hogy az alatt az idő alatt, mig pátensért futkosott, ellopták találmányának titkát, mert nem sokára az ő találmányának hire után egy osztrák, majd pedig egy svájci találmányról keletkeztek hírek. Ma már a franciák és a svédek is tudnak olyan honfitársukról, aki állítólag első volt a gyufa megalkotásában. Irinyi József nevét azonban az egész világ ismeri.

A gyufa történetének érdekes fejezetei vannak, de itt talán elég volt az eddigiekből s nézzük meg a mai gyufát, s egyelőre csak egy mozzanatát mutatjuk be a mai gyufagyártásnak, s ebből az olvasó azonnal megtudja, hogy milyen nagy nehézségekkel kellett küzdenie az iparnak a gyufagyártás kezdőállapotában, mikor ma a gépi erő is olyan bonyolódott munkák árán tud eljutni a kész gyufáig. Az előttünk lévő gép a gyufaszálak céljaira hasogatja a gömbfát lemezekké.

A gyufaszál nyárfából készül, de nyirfa, sőt némely füzfafaj is alkalmas arra, hogy abból gyujtófa készüljön. A nyárfát ölekbe rakják, de előbb hat gyufaszál hosszuságu darabokra vagdalják. A fakéreg még akkor rajta van a fán. A rönkök száradnak, de csak egy bizonyos fokig, teljesen nem szabad kiszáradniok, mert akkor a lemezelés nem sikerülhet.

Ha a fa megérett a feldolgozáshoz, akkor a gépbe kerül. Két egymással szemben álló vaspofa ragadja meg a rönköt két végénél, s e két pofán át fekvő vízszintes tengely körül megindul a rönk forgatása. Az első körülforgások alatt a kéregtől tisztul meg a fa, s mihelyt az utolsó héj is lepattant a törzsről, oldalról belemélyed a kés és átvágja a fa első évgyürüjét. A kés ott marad az évgyürü alatt s a most forduló farönktől kezd lehasadni a lemez.

A gép erős nyomással, szoros tartással fogja két oldalt a fát, a kés pedig automatikusan halad állandóan befelé aszerint, amint a lemezelés egyre vékonyítja a fa testét. A géppel szemben van egy pad, amelyen hosszan kiterítve fekszenek a falemezek. Olyan, mintha a farönkről egyszerűen legombolyitottuk volna a pólyát. A lemezek ezután másik gépbe jutnak, amely kettős vágást végez a lemezen.

Mindenekelőtt öt vágás meg végig a lapon vizszintesen, ezáltal a lap hat egyforma keskeny – egy gyufaszál hosszának megfelelő szalagra vágódik, de ugyanakkor minden szalagot a gyufaszál vastagságában vagdal össze egy felülről lefelé dolgozó kés, ugy, hogy a lemez, amikor a gép tulsó oldalán megérkezik, már gyufaszállá van vagdalva.

A beérkezés helyén hat hosszu vályu fogadja a gyufaszálakat, erre fut rá a sok gyujtórud, s ebben a vályuban fekszik addig, amig a fejet rákenik s kész gyujtóvá formálják. Ezt is gép végzi, azután ujra géperő jön, amely számolja és skatulyába rakja a gyufát.