A történelmi reform, a magyar föld fölszabadítása és a tőke hatalmából azokba a kezekbe való átadása, a mely kezek a föld rögeit túrják, vetését ápolják és kalászait aratják, a valóságban is megkezdődött.

A népköztársaság elnöke, Károlyi Mihály a maga hatalmas, ősi birtoka feldarabolásával kezdette a nagy átalakító munkát és maga állította ki az első igénybejelentő lapot, a melyen egy szegény, háromgyerekes, teljes nincstelen rokkant, Antal János tarnamériai földmíves egy darabot követel abból a földből, a melyért vérét ontotta, de a melyből a forradalom e nagy alkotása nélkül csak azokat a rögöket remélhette volna, a melyek majd a koporsójára hullanak.

Joggal mondották az első földosztás ünnepies indulásának szónokai, hogy ezzel az új honalapítás kezdődik Magyarországon, a mely immár a nép földje lett. De mondottak és igen helyesen mondottak még egyebet is. Azt, hogy a földosztás nem a befejezése, hanem a kezdete egy nagy, nemzeti kötelességnek. És ez a nemzeti kötelesség: a munka. A ki a földet kapja, az vele együtt alkalmat és kötelességet kap egy mindennél fontosabb feladat teljesítésére.

A földet össze kell házasítani a munkával, hogy ez a frigy termékeny legyen. A magától fiadzó tőke és a dologtalanul termő kamatok élvezetének kora lejárt és éppen ez teszi a munka diadalát. Terméstelen, megmunkálatlan föld: halott ország, a mely az enyészeté és a pusztulásé. Az ápolt, becsülettel megmunkált és gondozott föld: az élet, a boldogulás és a jólét országa. Igen találóan mondta Károlyi Mihály Kápolnán, hogy a régi szellem a vérét követelte a föld népének és halált osztott érte neki, az új verejtéket követel tőle és életet oszt neki.

És nagy igazság van a Buza Barna miniszter szavában, hogy akkora az ország, a mennyit termeli tud. Ha buzgó és lankadatlan munkával a megkisebbedett Magyarország többet tud termelni a réginél, akkor a határaiban összeszorult Magyarország nagyobbnak számít, mint a milyen akkor volt, a mikor határai szélesebbre terjedtek.