A jövedelmező gyümölcstermesztés feltételei

1919 | Március

Minden kertgazda előtt ismeretes, hogy az utóbbi két év rendellenes időjárása gyümölcsfáink számát nagyon megapasztotta és ezáltal mérhetetlen kárt szenvedett hazánk gyümölcstermesztése.

Minthogy pedig minden józanul gondolkodó és az idők folyását, azok nagy átalakító erejét megfigyelő ember belátja, hogy az összes művelt nemzetek életében minő jelentős szerep jutott a gyümölcs nyersen vagy feldolgozott állapotban való fogyasztásának, éppen ezért siessünk a kipusztult fákat fiatal, életerős oltványokkal pótolni és egyben tekintsünk körül birtokunkon, udvarunkon, nem volna-e még olyan megfelelő hely, a hol egy-két gyümölcsfa célszerüen elhelyezhető lenne, mert a gyümölcs után való kereslet a béke időben is csak fokozódni, emelkedni fog: a mennyiben uj nagy felvevő piaczokra számithatunk.

Már ez okból is a felett elmélkedni és számítást tenni ajánlatos, hogy gyümölcstermesztéssel nem fokozhatnánk-e egyik-másik földünknek tiszta hasznát vagyis jövedelmét! Mert a most dúló véres háború megmutatta azt, hogy a gyümölcs nem fényűzési csemege; nemcsak a gyerekseregnek és aszszonynépnek való nyalánkság, hanem valóságos életszükséglet, a melyik azt is mondhatnók: mindjárt a kenyér után helyezhető, a mit magasra szökött ára és a nagy kereslet is elegendően igazol.

Eddigelé a legtöbb kertgazda nem üzleti, nem kereskedelmi és nem jövedelmezőségi czélzattal ültetett gyümölcsfát, hanem azért, hogy egy kevés gyümölcs is legyen a háznál. Ültetett tehát olyan gyümölcsnemet és fajtát, a mely az ő egyéni izlésének vagy szükségletének, – ugy a hogy – megfelelt.

És ez most a midőn feleslegét a piaczra viszi, ám bár még így is szép árakat fizetnek érte, mégis megboszszulja magát; mert a hány fa annyi fajta, a melyért korántsem fizetnek olyan árt, mintha egy fajtából sok, szépen megválogatott, gondosan osztályozott és kiegyenlített áruval állít be a vásárra vagy piaczra. Ilyen áruért követelhet tisztességes, eddigelé nem is álmodott magas árt: mert ezt szívesen megfizeti a kereskedő is, a fogyasztó is, a háború dicsőséges befejeztével is, a midőn a béke szele elsöpri a mostani kényszer árakat és lehullanak a szabad kereskedelmet gátló béklyók.

Ilyen gyümölcsnek minden időben meglesz a tisztességes ára: de a sok fajtájut termesztő gazdának kevesebbel fizetnek, mint az egy-két fajtából sokat termesztőnek. Oda kell tehát minden gazdának és a község minden tagjának törekednie, hogy mindannyian 2-3 egyforma, vidékük határában a legjobban diszlő gyümölcsnemet és mindegyikből ugyancsak 2-3 keresett, piaczos és jól bevált fajtát termesszen. Akkor aztán piaczra nem kell fáradnia, mert oda fog menni helyébe a kereskedő, mint mutatja ezt néhány hazai és még több külországi példa.

Hogy ezt miképpen valósíthatjuk meg és miképpen tehetjük a magunk földjét és községünk megfelelő dülőjét kincsesbányává, az eddiginél jóval jövedelmezőbbé, azt megkísérlem szabályokba foglalva közreadni. Támogat ebbeli törekvésemben a kertészet terén eltöltött hosszú gyakorlatom és tapasztalatom. Elhiheti tehát bárki, hogy csak olyat tanácsolok, a mit meg is lehet, de meg is kell valósítani. A ki erre nem akar vállalkozni, az ne ültessen gyümölcsfát, nem erölteti erre senki. Kárát ő fogja vallani, a többi törekvő gazdának meglesz legalább az a haszna, hogy az ilyen nem szaporítja a férgeket és gombanyavalyákat, mint teszik ezt sok rest, vagy tudatlan kertgazda fái a jelenben is. A már jelzett főbb szabályok a következők:

1. Első feltétel, hogy a házi gyümölcsszükségletet válasszuk külön a köztermelésre szántaktól. Az első esetben olyan gyümölcsnemet és fajtát ültethetünk, a minő nekünk éppen tetszik. A második esetben pedig csak olyant, a melyik ott tapasztalás szerint az idő viszontagságainak, férgeknek, gomba betegségeknek a lehetőségig ellent áll, bőven terem és gyümölcsei egyforma nagyságra fejlődnek, hogy mentől kevesebb másodrendű, vagy selejtes árúval kellessék vesződnünk. Éppen e miatt olyan fajták, a melyek termése részben nagy, részben közepes és sok apró gyümölcsöket fejlesztenek, a köztermesztésre nem valók.

2. Minden vidéken csak azt az 1-2 gyümölcsnemet, a melyik ott a legjobban diszlik, jelöljük ki a köztermesztésre. A hol pl. az alma és a cseresznye tenyészthető a legtöbb sikerrel, ne erőltessük pl. a körtét, és baraczkot vagy a szilvát. Ilyeneket hagyjunk más vidékeknek, a melyeken meg az alma és cseresznye nem diszlik kielégítően.

3. A délibb vidékek lakói a legkorábbi fajtákat választhatják, a melyek aránylag jól értékesíthetők nyers állapotban is. Viszont az északibb, tehát hűvösebb tájak gazdái inkább a későbbi fajtákra helyezzék a fősúlyt: mert nekik ezek biztosítanak ismét nagyobb jövedelmet. Piaczoktól, vagy nagyobb közlekedési eszközöktől távol eső vidékek gyümölcstermesztői ismét olyan gyümölcsök termesztésére kell, hogy berendezkedjenek, a melyek nem könnyen romlók, tengelyen is jól szállíthatók, a minők a dió, mandula, szelíd gesztenye és mogyoró, a szerint, a mint ezt az éghajlat, fekvés és talaj előirja. Vagy ha könnyen romló gyümölcseik vannak, azokat feldolgozva iznek, aszalványnak stb. értékesíthetik jó haszonnal. Szóval: a köztermesztésnek mindenkor a helyi viszonyokhoz és értékesítési módokhoz kell alkalmazkodni és akkor jogosan várható a remélt haszon is.

4. Az ültetni szándékolt oltványoknál, ha nem magunk állítjuk azokat elő, hanem ugy vásároljuk másoktól, ne azt nézzük, hol adják olcsóbban, hanem hol kapjuk meg azt a fajtát valóságban, a melyik nekünk kell és pedig szép, erőteljes, egészséges, jó gyökérzetűt és olyan alanyra oltva, a melyre szükségünk van, vagyis az alma, körte, cseresznye vad magcsemetéjére legyen oltva; a többi pedig arra az alanyra, a melyik nemcsak a nemes résznek, hanem talajunknak is a legmegfelelőbb.

E szerint lehet a kajszibaraczk saját vadján, a lószemű és duránczi szilván és szárazabb, meszes földben mandulára oltva, szilva pedig ugyanazokra a szilva alanyokra legyen oltva, mint a kajszibarack. Meggy ismét a czigány meggyre, az őszibaraczk: saját vadjára; meszes talajú hegyaljakba szánt fáknál pedig mandulára; nyirkosas talajokban ugyanazokra a szilvafajtákra, mint a kajszibaraczk, de lehet a Szent Julien szilvára oltott is. Más alanyokra oltott fákat ne fogadjunk el, mert azok nem nekünk valók, hamar kipusztulnak, rövid életüek, többnyire rosszul nevelik meg gyümölcseiket, hozzá nagyon gondos ápolást kivánnak, a mire pedig a gazdaembernek nincs ideje.

5. Ne ültessünk elvénült, silány gyökérzetű fákat, mert ezek rosszul fogamzanak meg és silányul növekednek; de piaczokon, vásárokon se vegyünk sohasem oltványokat, mert a fakupeczek rámondják, hogy az akkurátosan az a fajta, a mit mi keresünk, pedig a legtöbbször nem az, hanem sokszor meg egyenest vad, a melyikben nem fogant meg az oltás.

De mindezektől eltekintve, az ilyen fakupecztől vásárolt fák gyökerei vagy a fagytól, vagy a szárazságtól annyit szenvedtek, hogy kár elültetni, mert nem igen vernek gyökeret; de ha megfogja is, termésében nem sok örömünk, még kevesebb hasznunk tellik; mert a jobbik esetben, ha nemes fajtának mutatkozik is, nem azt a gyümölcsöt termi, a mit mi kivántunk, hanem egészen mást.

6. Ezek a fiatal ültetések épen úgy, mint az idősebb fák is, csak akkor teremnek bőven szép gyümölcsöket, ha egy kevés fáradságot, sőt több esetben költséget sem sajnálunk tőlük: mert – sajnos – elmúltak már azok a régi jó idők, a melyekről nagyapáink regéltek, a midőn az ültetett fái a jó Istenen kivül más nem igen gondozta és mégis adott bőséges szép terméseket.

Mai napság a gyümölcsfák éppen úgy megkivánják a szakszerű gondozást, mint akár a szőlő, akár más miveleti növényünk, ha tőlük megfelelő jövedelmet kivánunk. Majd ha Isten életünknek kedvez és e helyen ismét találkozunk, szóvá tesszük ezeket a teendőket. Addig szivleljük meg a most elmondottakat, mert hasznát látja minden kertgazda, a termesztésnél pedig ez a fő!