Ezuttal a legnagyobbakról beszéljünk. Legnagyobb ház például tényleg Amerikában van. Itt van a képe. Harmincnégy emelet magas, mai méterekben száznyolcvan méternek felel meg. Hossza száznegyven méter, szélessége pedig hatvan méter. Hatszáz üzlet, száznyolcvan iroda osztály és ezerötven lakás van benne.

A ház, egy szállító részvénytársaság tulajdona, itt van elhelyezve a részvénytársaság központja, amely egymaga háromezer alkalmazottat számlál. Az üzletekben hétezer alkalmazott van, s a lakásokban élő lelkek száma hatodfélezer. Szóval majdnem tizenhatezer lélek van egy házban, több, mint akármelyik alföldi, vagy dunántúli kis városunkban.

Méltán kérdezheti az olvasó, hogy mi célja van ezeknek a házóriásoknak? Igen egyszerü a felelet. New-York város az utolsó száz esztendő alatt hihetetlenül megnépesült. A tőkés társadalom nyujtotta látszólagos anyagi előny millió és millió embert csábított arra, hogy munkanélküli jövedelemhez jusson, s részese lehessen azoknak a tizezreknek, akik a dolgozó emberek millió véres verejtéke árán szereztek maguknak vagyont. A könnyü meggazdagodás láza népesítette be ezt az amerikai Babilont.

A város területe egyre bővült, a távolságok a város közepéből egyre nagyobbak lettek, ugy, hogy a város közepén, az ugynevezett City-ben, ahol a nagy vállalatok irodái, a gyárak és üzemek központjai voltak, a telek ára fantasztikus magassága szökött. Egyetlen egy négyszögméter üres terület többe került, mint nálunk egy négyemeletes bérház.

Egészen logikus folyománya ennek a telekárnak az, hogy az építők alaposan ki is akarják használni a telket, s mert vizszintesen nem lehet terjeszkedni, fölfelé teritik ki a fejlődés vonalát. Igy keletkeztek a "felhőkarcolók" néven ismert óriási házak, amelyek természetesen amerikai szokás szerint egymás között is versenyeznek. Az a dicső amerikai vállalat, amelyiknek a legmagasabb háza van.

Nézzük most a legnagyobb híd ügyét. Hát itt egy kis baj van. Igaz, hogy az a híd, mint városrészeket összekötő híd egyik legnagyobbaknak, de a nyilások nagyságát tekintve a budapesti Erzsébet-híd, kereken negyven méterrel nagyobb nyilásu, mint ez a hid, amely New-York mellett a Blackwell-szigeten át köti össze a két folyópartot.

Az viszont igaz, hogy a legmagasabb hid, mert alatta a legnagyobb oceángőzös is elfér, mig például a német Rajna-híd, vagy a friedrichshafeni-híd, avagy a londoni Tower-híd csak ugy tudja átengedni alatta a magas árboucu, vagy kürtőjü hajókat, ha a hidat a középen kinyitják. Hosszuság tekintetében a velence-metrei híd is jóval túlszárnyalja azt a hidat, s Nisnijnovgorodban lévő vasuti hid si hosszabb ennél. De, amint már említettem Amerikában nem szoktak a szomszédba menni, ha valami reklámizű állítást akarnak tenni az igazság mellé. A híd szerkezete azonban egészen modern, lánchíd.

Mint érdekes történeti adatot jegyezték föl a híd építéséről azt, hogy ezer dollár jutalmat tüztek ki annak a munkás szerelőcsoportnak, amely előbb ér a vastartók szerelésével a híd közepéig. Arról általában hallgat a krónika, hogy az a nevetséges koldusjutalom túlhajtott buzgalomra serkentette a munkástestvéreinket, s bizony igen-igen sok, legtöbbször halálos baleset fizetett ezért az oktalan és egészségtelen versenyért.

A hid pályája közuti, gyalogjáró és vasuti forgalomra is be van rendezve, villamos vasut is jár rajta, s olyan a forgalom éjjel-nappal, mint a mi lánchidunkon a déli órákban. A szigeten álló pilléreken át is fel lehet jutni a hidra, liftek és lépcsők vezetnek föl. A szigeten gyártelepek vannak, s az alsó része kertgazdaság céljaira van berendezve. New-York külső város részein lévő gyártelepek forgalmát bonyolítja le, s már is kevésnek bizonyult.