A régebbi tudósítások szerint az óriáskígyók még az elefántot is körülfonják és azzal ölik meg, hogy kiszívják a vérüket. Ezeknek a meséknek megfelelően az csak természetes volt, hogy az óriáskígyók az embert is szőröstől-bőröstől felfalnak, akárcsak a májasgombócot. És az óriáskígyókhoz számították nemcsak a Délamerikában honos boa-konstruktort és az anakondát, hanem Délázsia nagyobb kígyófajtáit is.

A XIX. század második felében, amikor a természettudományok lassanként, a tények megfigyelésére támaszkodva, egészen ujjászülettek, egymásután foszlottak szét a régi mesék és babonák. A modern kutatók mindenek előtt kétségbe vonták, hogy az óriáskígyók 15-20, sőt 30 méter hosszura is megnőhetnek, ahogy ezt a régebbi „szemtanuk” állították; hivatkozva Boje adataira – aki, mint természetbuvár, éveket töltött el az óriáskígyók hazájában ezeknek az állatoknak a tanulmányozásával – hat méterben állapították meg az óriáskígyók legnagyobb hosszuságát, amit Brehm Alfréd is megerősített.

A további kutatások és megfigyelések pedig kiderítették, hogy az óriáskígyók általában csak a kis emlősöket falják föl és csak nagy, hatalmas példányok vetemednek néha arra, hogy malacokat vagy borjukat, vagy esetleg a kisebb szarvasfajtákat (aminő például a muntják) megtámadjana. Edenben a nagy emlősöket és az embert sohase fenyegeti az a veszedelem, hogy az óriáskígyó fölfalja és maguk a benszülöttek is határozottan állítják, hogy az óriáskígyó még a kis gyermekeket s támadják meg.
Fölmerül azonban a kérdés, hogy miképpen nyelhetnek el a kígyók olyan állatokat, amelyek kétszer-háromszor is vastagabbak, mint maguk a kígyók?...

Hogy ezt megérthessük, tudnunk kell mindenek előtt, hogy a kígyó nyállal vonja be zsákmányának fejét, hogy így síkos legyen és jobban csusszék lefelé. Az áldozatát ugyanis mindig a fejénél kezdi „magába szívni” – illetőleg lenyelni – s eközben a farkával körülgyürüzött falatot egyre tolja lefelé. Ugyanekkor az alsó állkapcsa hihetetlen módon kitágul, mintha csak gummiból volna s mialatt a kígyó nyel, mindakét állkapcsak egyre dolgozik és folyton lejebb és lejebb szorítja az összetört csontu lágy tömeget…. Egy-egy ilyen kiadós lakoma után hihetetlen hosszu ideig birják a kígyók a koplalást; némelyik két évig is koplalt a fogságban és semmi kárát se vallotta ennek a hosszu bőjtnek, nem ugy, mint az ember, akit már négy-öt napi éhezés is megöl!

Maga az emésztés is aránylag nagyon hosszu ideig tart. Phipson angol természetbuvár megfigyelte a fogságban ápolt tigriskígyónál, hogy a forró évszakban 8, a hidegebb időben 38 napig tartott nála az emésztés. Ha hosszabb ideig nem evett a kígyó, akkor testének a hőmérséke csökkent; egyszer például 113 napig semmit se evett és testi hőmérséke eközben 28 fokról 23 Celsiusra sülyedt. A párisi füvészkertben még szaporodtak is a tigriskígyók; a kígyó-anya közel két hónapig „kotlott” a tojásain, melyekből körülbelül 50 centiméter hosszu kígyócskák bujtak elő.

Noha kezdetben nem is ettek, az első 16 nap alatt egész 80 centiméternyire megnőttek. Csak az első vedlés után kaptak enni, eleinte verebeket, később nyers hust és apró házinyulakat. A kígyó tehát nem olyan falánk, mint ahogy a babona tartja és nem hogy az embert, de még az emlősöket se támadja meg.