Az 1916. április 3-án délután 3 óra 25 perczkor (középeurópai idő) észrevett meteoritot a megfigyelésekből számított pályája alapján 1917-ben találták meg. Ez a maga nemében pártatlan eset, mert az eddig talált meteoritokat mind földre hullásuk alkalmával észlelték.

A szóbanforgó meteoritot felhőtlen ég mellett akkor észlelték többen, mikor a Nap magassága 30° 50’ volt a horizont fölött: A megfigyelők a jelentések szerint oly körben állottak, melynek sugara 135 kilométer. E körben a meteoritot igen fényes tűzgolyónak látták, mely mennydörgésszerű robajjal haladt. A detonatiót 50-60 kilométernyi sugárral biró körön belül hallották többen. A megfigyelésekből Wegener kiszámította, hogy a földrehullás helye a hesseni Treysa és Ziegenhaink községek között van.

A meteorit felkeresésére indított több kirándulás azonban eredménynyel nem járt. Wegener ezért újból átdolgozta a megfigyeléseket és a következő eredményre jutott: a meteorit nem legnagyobb fénye pillanatában robbant szét, hanem földrehullása ideje alatt elsötétült, mit az a tény is igazol, hogy többen fekete testnek látták. Igy a nélkül, hogy szétrobbant volna, esett le a földre. Az esés helyén ezért nagyobb és pedig fényessége szerint becsült nagysága alapján mintegy 1.5 méternyi mély gödörnek kell lennie.

Mivel az 1916. évi aratás alkalmával a szabad mezőkön a meteoritot nem találták meg, feltételezték, hogy erdőben hullott le. A marburgi természettudományi társulat elnöke ezért 300 márkás díjat tűzött ki és 1917 január havában meg is találták 1.60 méter mélységben. Súlya 63 kg és szabálytalan sokszög alakkal bír 24-36 cm. átmérőkkel. Főleg vas és nickelből áll; felülete magnetit (Fe2, O?) réteggel bevont. Fajsúlya 7.88; tehát közelebb áll az öntött vashoz (7.8 fajsúly), mint a tiszta nickelhez (8.8 fajsúly). Mivel erősen mágneses, nickeltartalma 20 %-nál is lehet nagyobb. Vasrészei szénalkatrészeket is tartalmaznak, hasonlítható ezeért a földi vashoz. Amint a szükséges munkaerők rendelkezésre fognak állni, a meteoritot feldarabolják és vegyileg megvizsgálják.

Az a körülmény, hogy a meteorit fénye fokozatosan csökkent és hogy nem robbant szét, arra mutat, hogy a mennydörgésszerű robaj a levegő megrázkódtatása által egyedül is jöhet létre, hogy tehát az a régebbi feltevés, hogy a robajhoz a meteoritok szétrobbanása szükséges, nem tartható fenn.

Megemlítendő még, hogy 800 méterrel délebbre találták attól a helytől, hová a pályaszámítás szerint esnie kellett volna. Tekintve, hogy a tünemény néhány másodperczig tartott, hogy a legtöbb megfigyelő laikus volt, kiket a tünemény nagyszerűsége valósággal megdöbbentett s hogy ez okból adataik nem is lehettek a legmegbízhatóbbak, a pályaszámítás eredménye fényesnek mondható.