Svédországnak alig van számbavehető széntelepe, de igen gazdag vizierőkben, ezért ott már régóta nagy figyelmet fordítottak a vasutak elektromos vontatásának kérdésére. Miként annak idején az „Uránia” is közölte, négy évvel ezelőtt, hosszabb előtanulmányok után, már több nagy vasúti vonalat elektromos vontatásra alakítottak át.

Ezek között a legérdekesebb a Kiruna-Riksgränsen-vonal, a mely egész hosszával az északi sarkkörön belül fekszik, tehát igen kedvezőtlen éghajlati viszonyokkal kénytelen megküzdeni. Ezenkívül nagyobbrészt hegyes, vad és lakatlan vidékeken vezet keresztül. Legtöbb feladata a vasérczszállítás, mert e vidékeken igen értékes vasércbányák vannak, melyeknek termékét nagyobbrészt németországi vaskohókba szállítják.

Gyorsvonatok is közlekednek rajta, mert a vonal összeköttetés tart fenn Svédország és Norvégia között. E vonalon az elektromos vontatás egészen szokatlan feladatokat adott. Az elektromos felszerelést úgy kellett megcsinálni, hogy az nehéz tehervonatok és könnyű, de nagysebességű gyorsvonatok vontatását egyformán végezhesse. A munkát a berlini Siemens-Schuckert és a svéd Allmänna Svenska E. A. B. czégek végezték. Oly nagy hatásképességű lokomotívokta szerkesztettek, a minőket gőzerővel nem is lehet előállítani.

A kísérlet tökéletesen bevált, sőt az előre várt eredményeket felül is multa. Az elmult években igen erős hózivatarok idején is kifogástalanul és biztosan dolgozott ez a vasút. Kitűnt továbbá, hogy az üzemköltségek jelentékenyen alacsonyabbak, mint a hogyan azt előre kiszámították. pedig a világháború alatt a szükséges anyagok beszerzése sokkal nehezebben ment és magasabb munkadíjakat is kellett fizetni, mint a hogy az előrelátható volt. Ezenkívül a vasút fő jövedelemforrása, a vasérczszállítás is a politikai viszonyok miatt nem volt teljesen kiaknázható.

E néhány évi siker arra bírta a svéd államvasutak igazgatóságát, hogy a vasutat az építő czégektől véglegesen a saját kezelésébe vegye át és ezenkívül arra is, hogy a bottni öbölben fekvő Lulea felé vezető vasúti vonalnak elektromossátételét is elhatározza.

E példa azt mutatja, hogy a nagyvasutak elektromos vontatásának kérdése teljes és tökéletes megoldást nyert. Az olyan államok, a melyek szénben szegények, de elegendő vizierővel rendelkeznek, ilyen úton függetleníthetik magukat a külföldi szénbehozataltól, nem is tekintve azt, hogy az érte járó pénz is az országban marad. Azelőtti különösen a katonai vezérkarok foglaltak állást az elektromos vontatás ellen, mert az volt a véleményük, hogy az elektromos áramot szolgáltató központok és az áramot vivő vezetékek az ellenség támadásának ki vannak téve.

Ezzel szemben rá kell mutatni arra, hogy az elektromos centrálékban és az áramvezetékben előálló esetleges rombolások gyorsabban és könnyebben hozhatók helyre, mint a vasút felépítményében, hidakban, viaduktokba és alagutakban okozott rombolások. sőt éppen a Kiruna- Riksgränsen-vasútvonal mutatja, hogy az elektromos centrálét absolut biztosan lehet elhelyezni. Ennek a centráléja a Porjus-vízeséseknél ugyanis 50 méter mélységben van a talaj felszíne alatt, a hová semmiféle bomba sem hatolhat le. Ezt az elhelyezést ugyan nem a hadi szempontok javasolták, hanem az a czél, hogy a vízenergiát lehetőleg tökéletesen kihasználhassák, de – miként látható – ilyen úton a hadi biztonság is elérhető.

Mi magyarok is szegények voltunk és vagyunk szénben, de volt sok vizierőnk és így reméltük, hogy idővel a mi vasúti vonalaink elektromossátételének kérdése is megosztást nyer. A közismert események bekövetkezése után nem marad számunkra más, mint vagy a végleges elbúsulás, vagy pedig annak a törhetetlen akarásnak az általánossá válása, hogy ez nem maradhat így.