Férj és feleség

E színdarab második felvonásának végső jelenetéért odaadnám igen kevés kivétellel mindazt, amit a magyar nyelven férj és feleség egymáshoz való viszonyáról írtak. Oh, ezek az írásművek cseppfolyós szentimentalizmusukkal vagy brutális erotikájukkal, úgyis mint a magyar temperamentum gyümölcsei, úgyis mint a pesti álköltészet csinált virágai, milyen unalmasak voltak ezek már a színpadon.

A háromszög variációit már a franciáktól sem lehetett kibírni, de ők legalább halkan beszéltek, - magyar tanítványaik azonban túlhangszerelték a tercettet. Sehogy sem volt már azonban jó - ez a probléma elpudvásodott és megaszalódott. Mikor minap a Nemzeti Színházban Hervieu Bagatelljét néztem, - értelmetlenül bámultam a színpadra. - Istenem, hát hogy lehet most még ilyen dolgokkal foglalkozni?

Lakatos az ismert háromszöget csak látszólag állítja fel, - de valójában mélyebbre megy, nem a férj, feleség és a barát, nem is a szerelem, hanem a házasság kérdését érinti - és elevenbe talál. Nem sokat mond róla, nem is nagyon mélyíti el a mondanivalóját, de elég az igazságból csak annyit felmutatni, mint a szentelt ostya, máris érezzük erejét. Itt a játék, mely kedvesnek és kicsit felületesnek indult, elmélyül és nagy horizontokat mutat.

Ez a Bálint professzor ugyanis a darab hőse, úgy forgatja és úgy viszi a dolgot, mintegy öntudatlan, ösztönét követve, hogy megszabaduljon a feleségétől, akit tehernek érez, - és éppen azért, mert a nő szerelmes belé és a szerelmes nő állandó nyugtalanságával rendkívüli módon fárasztja őt s zavarja életét. A jelenet művészete abban van, hogy egy külső cselekmény: egy udvarló közbejötte alatt világosan érezzük ezt a pszichológiai motívumot, mely - ismételjük - nem a szerelem, hanem a házasság problémájából fakad.