A lelki nyugalom és elégedettség hiányát Masaryk a tudományoknak nagy mértékben űzött népszerűsítésével, a közönség mohó olvasási vágyával, az értelemnek és léleknek egyre növekvő diszharmóniájával magyarázza. Azt az egyre hangosabb vágyat, hogy társadalmunkat újjá kell szervezni, ebből az állapotból fakadt hangulatnak tartja Masaryk, ki szerint társadalmunk legnagyobb betegsége a vallástalanság. Ezért nincs örömünk az életben, ezért vagyunk fáradtak és unottak, ezért növekszik oly borzalmasan az öngyilkosok száma, ezért olyan kietlenül sötét a modern költészet és bölcsészet hangja, ezért vált ezrek és tízezrek élete elviselhetetlenné.

Mi itt a tennivaló? Gondolkodók, praktikusok és teoretikusok, gazdasági és politikai reformokban látják a megváltást s bizonyos, hogy az általános figyelem e reformok felé fordult és tőlük várnak legtöbbet. Masaryk nem osztja ezt a reményt, ha magától értetődőnek tartja is, hogy a fennálló nyomasztó ínséget és megalázó nyomorúságot meg is kell szüntetni. A népek politikai és társadalmi berendezései csak szellemi életük külső kifejezései, csak arca a léleknek, de nem maga a lélek.

A parlamenti férfiak, politikusok és nemzetgazdászok kísérleteit és küzdelmeit vajmi gyakran kicsinyeseknek és céltalanoknak látja. A gyakorlati politikusok számára a történelemnek egy nagyszerű példáját idézi: Krisztust. A római világ abban az időben körülbelül ugyanabban a vígasztalan állapotban volt, mint amelyben a mai társadalom sínylődik, miként most, akkor is általános volt beteges halálvágy, az emberek elégedetlenek és boldogtalanok voltak, mindenki megváltásra áhítozott. Nos ki váltotta meg az emberiséget?

Nem politikus, nem nemzetgazdász, nem is szocialista, nem is demagóg. Valóban nagyszerű látni, mennyire távoltartotta magát Krisztus a politikától abban a korban, melyet teljesen feldúlt a politikai és társadalmi harc, mily könnyen megnyerhette volna magának a lelkeket, politikai és társadalmi eszmék izgató erejével! Ő azonban az akarat megjavítására, a vallásos érzés elmélyítésére és átszellemítésére törekedett, azt akarta, hogy az emberek jók legyenek, mert csak akkor találhatják meg nyugalmukat.

Az emberiség mai tragédiáját tehát a vallástalanság, a félműveltség idézte elő. Hol a gyógyszer, merre a menekülés? "Ki kell lépnünk magunkból - kiáltja az istenkereső Masaryk - részt kell vennünk a környező világ, a társadalom életében, meg kell tanulnunk, odaadni magunkat: belőlünk hiányzik a forró, az igazi szeretet. Mi ugyan azt hisszük, hogy tudunk szeretni, hisszük, hogy képesek vagyunk a leggyöngébb érzelmekre, ez azonban nem igaz: a beteges érzelgősség s az igaz, meleg, élő és ősi érzés nem ugyanaz."

Ha ki akarjuk küszöbölni a világból a szociális kérdést, fejlesszék ki az emberben a tehetséget, hogy harmonikusan tudjon élni gondolatok és érzések között, öntsenek belé erőt és kitartást, adjanak neki erkölcsi támaszt.

Masaryk elveti a renani tervet, mely vallásos nevelésben akarta részesíteni a népet, a műveltek számára azonban szabadságot követel. Nem ért egyet azokkal sem, kik a pozitív vallások megsemmisítésével valamely tudományos világnézetet akarnak elterjeszteni.

Sokan a művészetben találnak pótszert a vallás helyébe s ezért azt hiszik, hogy a művészet fogja megmenteni a modern társadalmat. Masaryk nem tudja belátni, hogy egy finom, esztétikai élvezet miként tudná elviselhetővé tenni az élet komoly terhét. A teremtő művész, a nagy, a zseniális művész, valóban, nem mondhat mást, mint a vallásalapító, azonban egy művészi alkotásnak a megnézése vagy meghallgatása nem tudja pótolni a vallásos együttérzés mélységes tartalmát.

A társadalmi kérdés végleges megoldásának a kulcsa Masaryk szerint annak kezében van, aki fáradhatatlanul hirdeti: vallásra van szükségünk, vallásosságra van szükségünk. Masaryk át van hatva a hittől, hogy a kereszténység a megváltó vallás. Azonban melyik formája a kereszténységnek? A katolicizmus? "A katolicizmus lehetetlenné vált számunkra", feleli Masaryk, végeredményben szabad választást enged Krisztus eredeti tanítása, az őskereszténység vallása s valamelyik protestáns felekezet között.

Ennek a Krisztusi vallásnak egy új vallás képében kell jelentkeznie, az idő megérett már egy új vallásra. "Miként a római császárság korában, - írja az istenkereső Masaryk - ma is alapjaiban rendült meg a társadalom: az emberek boldogtalanoknak érzik magukat, az elégedetlenség s a vágy egy megváltó után általános. Az új tan elterjedésére különösen termékeny talajt készít elő az általános idegesség, a kóros izgatottság, melyben a modern társadalom él, az új tan is, miként a régiek inkább a lélek, mint az értelem útján halad a győzelem felé."

Az új vallásnak, bárha egyéni választás útján is terjedne, általános népvallássá kellene fejlődnie s ezért, elméleti részeiben, nem érne el a mai műveltség tetőfokára. Masaryk inkább egy középkori katolicizmusra gondol s egy új, jobb középkorra, mely után ismét a szabad gondolkodásnak egy új fejezete következnék, mindaddig, míg a hit és a hitetlenség váltakozó korszakain át kialakulna az egy akol, egy pásztor álomországa.

Ennyit nagy vonásokban. Masaryk ítélete az emberiség mai helyzetéről s orvosi tanácsa a beteg társadalmak számára. Mi itt ismertetünk, nem ziláljuk tehát szét ezt az istenkereső álmot s nem ragadjuk meg a számtalan kínálkozó alkalmat, mellyel sikeresen lehetne felvenni a vitát Masarykkal szemben. (Csak egy-két aggodalmas kérdés: van e korunkban elég gyermeki naivitás egy új vallás számára?

S nem jelentene-e egy ilyen új vallás elkeseredett kultúrharcot a katolikusok eklézsia militansával, mely kultúrharc magát a szociális kérdést is kiélesítené?) Még csak néhány vonást rajzolunk Masaryk arcképéhez, a Wage említett cikke nyomán. Masaryk nem csak az említett gondolkodásban istenkereső, a gyakorlati életben is az. Jellemzi őt azoknak az embereknek rendíthetetlensége, kik ha eljutottak valamely meggyőződéshez, tekintet nélkül a népszerűségre, makacsul védelmezik azt.

Emlékezetes, hogy egyszer szenvedélyesen védelmébe vett egy szegény ördögöt, kin valamely, ma már nem is vitás "justizmord" esett s dacolt az aura populárisszal. Honfitársai, kik a Hilsner elleni keresztes hadjáratból politikai tőkét kovácsoltak, határtalanul szidták és ócsárolták megfenyegették és tanítványai kiűzték a tanteremből. Végül kényszerítették, hogy szabadságra menjen, elutazása előtt azonban, rajongásában az igazságért, nem tudta megtagadni magától, hogy a tanterem táblájára fel ne írja: A polnai pör az emberiség botránya!

Bárcsak ez a szellem vezetné új hatalmába, a köztársaság állásában, veszélyesen dolgozó miniszterei közt! A prágai filozófus jelszava volt: Homo sum, nihil alienum a me puto. Ez lesz e a cseh-szlovák köztársaság elnökének is a jelszava? Ez az idő már nem alkalmas elméleti kísérletekre és veszedelmes játékokra a népekkel s a kultúra minden kincsével, melyet eddig véres verejtékkel összegyűjtöttek.