Aki a mult század harmincas és negyvenes éveiben Nyugat-Európában utazott, láthatott az országutak mentén akasztófára emlékeztető faalkotmányokat, amelyek azonban nem álltak egymáshoz oly közel, mint a táviróoszlopok, hanem pár órányi távolságra voltak fölállitva. Ez volt a mult század távjelzőhálózata, és ez a szemmel fölfogható üzenetközvetités ősrégi találmány, még pedig egyenesen a háborus találmány, amelyet béke idején nem is igen használtak.

Ha az ellenség megrohanta az országot, a határszélek előre megállapitott magasabb pontjain füst- és tüzoszlopok szálltak föl, amelyeket a belső terület magasabb hegyein kilobbanó füst- és tüzoszlopok továbbitottak az egész országban, hogy fegyverkezésre és ellenállásra szólitsák a népesség harcbiró részét. A napoleoni háboruk idején Angléiának egész déli partvidékén állandóan ott álltak a már előre rakott máglyák, amelyeket rögtön meg kellett volna gyujtani, mihelyt a franciák partra szállanak Angliában. Sőt zászlójelzések is voltak megállapitva erre az eshetőségre, amelyeket hátrább fekvő állomások továbbitottak volna az ország belsejébe.


Számos vadnép, veszély, rablótámadás esetén még most is ezeket a jelzéseket használja, amelyekhez még az országos „dobpergés” is csatlakozik, Afrika egyes vadnépei még most is ugy „dobolják összes” általános veszedelem esetén a harcosokat, sőt Európában is alig száz éve csak, hogy a jelekkel való üzenetváltás technikája fejlődésnek indult. Ehhez pedig egyenesen a háborus mozgalmak adták meg a döntő lökést.

A nagy hadseregek – aminőket először a francia forradalom állitott talpra, mikor az országot a külső reakció fenyegette – egyenesen követelték az érintkezésnek és a megértésnek ezt a segédeszközét, mely túlment az egyes ember parancsszavának – az emberi hang erejének – határain és még a lovas futárokat is megelőzte. S ahogy ez a parancsoló szükség megnyilatkozott, azonnal igazi „táviróláz” támadt és minden technikai készültségü ember célszerü távjelzőkészülék föltalálásán törte a fejét.

Nevezetes, például, Bergstrasser, hanaui professzor rendszere, amelyben szerep jutott a füst- és tüzjelzésnek, az ágyuzásnak és a puskalövéseknek, a lőporrobbanásoknak, a dobnak, harangjelzésnek és tábori kürtöknek, az óramutatóknak és zászlóknak, - sőt tervbe vette a német professzor azt is, hogy a jeleket, illetőleg az üzenetet tükrök segitségével a felhőkre, sőt egyenesen a hold horongjára vetiti, ahonnan, megfelelő készülékkel aztán bárki is leolvashatja. Javaslatba hozta továbbá az „eleven távjelzőket” is: csapatokba sorakoztatott katonákat, akik karjaik mozgatásával továbbitották volna egymásnak az üzeneteket. Az érdeme leginkább az, hogy számokkal is megállapitotta: milyen sok eltérő és könnyen megkülönböztethető jelet lehet adni aránylag csekély számu elemek változatos kombinálásával.

Ezalatt a francia Chappe testvérpár körülményes és fáradságos kisérletekkel állapitotta meg, hogy nagy távolságokból – zivataros és tiszta időben egyaránt – mennyire lehet megkülönböztetni a különböző alakokat ( tárgyakat) és szineket. Erre a gondolatra az vezette őket, hogy az ostromlott városok népe már ősidőktől fogva jelekkel érintkezett a fölszabaditásukra siető seregekkel. Például 1789-ben a Turks-szigetek vizein Nelson angol admirális blokád alatt tartott egy francia flottát.

Az angolok partra akartak szállni, de a francia admirális jelzőkészüléket állitott föl a sziget legmagasabb pontján s ennek segitségével oly sikeresen tudta értesiteni hajóit és csapatait az ellenség mozdulatairól, hogy az angolok minden partra szállási kisérlete kudarccal végződött. Az egyik Chappe személyesen is elment ehhez az admirálishoz és megkérte, hogy közölje vele a tapasztalatait.

Később azt is mesélték róluk, hogy a találmányukat ugy lopták egy francia mérnök följegyzéseiből, akit Robespierre rémuralma alatt a Bastilleban kivégeztek, - ez azonban nem volt igaz. Hosszas kisérleteik és tapasztalataik alapján a Chappe testvérek már 1792 márciusban javaslatot tettek az alkotmányozó gyülésnek, amelyről meg is kapták az engedélyt a távjelzőkészülék bemutatására.

Ekkor még csak egy óramutatóval ellátott szerkezetről volt szó, amelyen a számok az „abc” betüinek feleltek volna meg. Mihelyt mutató az illető számhoz ért, azonnal megkondult egy harang, amely jelezte, hogy ez a helyes szám. A bemutatás azonban lassan ment, mert minden reggel, valahányszor a távjelzőállomásra mentek, szétrombolva, vagy fölégetve találták a készülékeket. Igy csak egy év mulva készülhetett el a jelentés a kormány számára, amely ekkor megengedte, hogy a Chappe testvérek három állomást állithassanak föl, hét mérföldnyi távolságra Páristól.

A készülék nagyon egyszerü volt: magas árbócra keresztbe szögezett léc, melynek végén egy-egy mozgatható kar volt; ezeket a karokat lentről forgatóval lehetett mozgatni és lent is ugyanolyan kis készülék volt, mely a forgatásra épp ugy mutatta a jeleket, mint a felső készülék. Hogy pedig viharos időkben és éjszaka is használható legyen a készülék, a mozgatható karokon lámpások is voltak. A jeleket azután a szomszédos állomás messzelátóval olvasta le és saját készülékével továbitotta.

Mikor ez a berendezés megfelelően és közmegelégedésre müködött, 20 közbeeső állomással kiépitették a Páris-Lille vonalat, amely már hatvan órányi hosszu volt. A vonal 1794-ben készült el és Európa többi népei álmélkodva hallották, hogy a hatvan órányi távolságra két perc alatt lehet közvetiteni az üzenetet! Claude Chappe, az ujon kinevezett táviróminiszter, tovább épitette az állomásokat Dünkirchenig és 1803-ban Brüsszelig; ennek a fontos végállomásnak az elpusztitásáról szól a cikkünk elején idézett levél 1914-ből. A fővonalnak elágazásai voltak Boulogne, Antwerpen és Vlissingen felé.

Napoleon rögtön megértette, hogy mily fontos mind politikai, mind pedig stratégiai szempontból ez az uj találmány. Összekötötte hát Párist Strassburggal és Metz-cel, sőt az Alpokon át Milánóval és veneziával is. És Triol hősies védőjének – Höfer Andrásnak – halálos itéletét már ez a „távjelzővonal” továbbitotta Mántovába. Mikor Napoleon betörést tervezett Angliába, kiadta a parancsot, hogy előzőleg állitsanak föl ilyen távjelzőszolgálatot a csatornán ( a la Manche-csatornán), az oroszországi hadjáratban pedig egyenesen maga mellé vette és vezérkarába osztotta be Chappe-ot, hogy amerre a hadsereg megy, mindenütt azonnal álittassa föl a tábori távjelzőket, akárcsak a mostani világháboruban a tábori telefonokat, melyek a lövészárkokba is be voltak vezetve.

Napoleon bukása után szomoruan látta Chappe, hogy találmányát legföljebb csak arra használják, hogy érdektelen üzeneteket váltott egyik város a másikkal. Holott az ő álma az volt, hogy béke idején ennek a berendezésnek a segitségével egész Európa gazdasági és kereskedelmi központjává avatja Párist, - hiszen Franciaországnak egymagának több, mint 5000 km. hosszu Chappevonala volt.

És Anglia, Svédország, Olaszország, Dánia meg Spanyolország szintén követték a francia példát Poroszország ellenben csak 1832-ben állitotta föl az első Chappe-vonalat Berlinből, Magdeburgon át, Kölnig: Oroszország, Törökország, sőt Egyiptom is pár évvel megelőzték Németországot. Chappe-féle távjelző készülék egy templom tornyán, melyet a Francia forradalomban leromboltak. . .(folyt. köv.)