Magyarországon - ugy látszik - sohasem lesz vége a plakátháborunak. Az októberi forradalom a megváltás gyönyörüségeit hirdette falragaszokon, a bolsevizmus a hirdetőoszlopokon és a házak falán adta tudtunkra, hogy mint ellenforradalmárok reszkessünk, most meg a plakátok tengere zugja, bömböli felénk, hogy éljen dr. Önjelölt szeretett képviselőjelöltünk.

Az ember mosolyogna, ha szomoru és igazán sulyos állapotaink elkeseredésre nem kényszeritenék. Istenem, mi ez, hol vagyunk?! Halottaiból kell ezt a tragikus sorsu nemzetet feltámasztani, szivbe nem férő szeretettel, mérhetetlen munkával, tudással és tehetséggel az uj hazát kell felépiteni, az összeálló nemzetgyülésre a munkák munkája vár, mindenki, akinek majd helye lesz a parlamentben félisten kellen, hogy legyen és akkor azt látjuk, hogy soha nem hallott nevek, ismeretlen kerületi akarnokok tolonganak és a plakátok ezrein vivják egymással a csatát dr. Senkise Ismeri és dr. Hátez Kicsoda.

Minden órában uj meg uj plakát a falakon, uj meg uj név az utcán, ez mind a hiuságát akarja kielégiteni. Mintha öt évig nem vergödtünk volna vérben, mintha a bolsevita kegyetlenség nem intézett volna orvtámadást nemzeti létünk ellen, járnak-kelnek, plakátiroznak itt az emberek és jelzik önmagukat és az emberi nagyravágyásukat akarják jóllakatni a mi testünkkel és lelkünkkel. Mikor veszik észre, hogy lejárt már nekik?