Igen tisztelt szerkesztő ur!

Megdöbbenve olvasom a lapok hirdetési rovatában a hirdetést, amely azt az egyszerü, de szellemdus kérdést intézi az olvasóhoz, hogy van-e már házibarátja? Mindenekelőtt kijelentem, hogy nekem nincs házibarátom, tehát közvetlenül nem vagyok érdekelve, mindezek ellenére azonban kinosan érint ez a nyilvánosság előtt feltett kérdés.

Ha igy haladunk, legközelebb ilyeneket olvashatunk majd: Házasságtörés után fizessen elő a Képes Családi Lapokra, avagy Utálja ön a férjét? Ha igen, hozassa rendbe villamos csengőit havi 10 koronáért az „Egyenáram” vállalattal.

Én már egyáltalán semmin nem csodálkozom, tehát nem döbbenek meg, ha azt kérdeznék az emberektől a hirdetési rovatban, kigyógyultak-e már paralizisükből, vagy aziránt érdeklődnének, hogy kitöltötték-e a 15 évi fegyházbüntetésüket Tilaván?

Én már semmin sem csodálkozom, azonban mégis szomoruan veszem tudomásul, hogy sülyedünk, tisztelt szerkesztő uram, sülyedünk gyorsabban és biztosabban, mint ahogy a Titanic sülyedett a tenger mélységes fenekére.

Annak az illetőnek, aki kitalálta a házibarátról és a fütőtestről szóló hirdetést, különben azt kivánom, Allah növessze meg a szakállát és egész télen ilyen fütőtesttel kelljen fütenie. Akkor majd megtudja, hogy milyen igaz a régiek közmondása: ép fütőtestben ép lélek.

Szerkesztő urat pedig kérem, maradjon meg a jó öreg Meidingernél és ne olvssa a lapok hirdetését. (Uri asszony.)