A csillagspectrumok osztályozásánál, mint ismeretes, bizonyos fejlődésmenetet tartottak szem előtt, úgy hogy a spectral-typusok a csillagok korára jellemző hőmérsékleti scála fokozatainak is tekinthetők. Per analogiam már régebben felmerült az a kérdés, hogy nem lehetne-e az egymástól annyira eltérő csillagköd-spectromokból is bizonyos fejlődési rendszert képviselő osztályozást létesíteni? A kérdéssel Wright és Seares foglalkozott behatóbban s bár jelentős eredményekre jutottak, még távolról sem tekinthető megoldottnak a probléma.

A gáznemű csillagködökben az 5007 és 4959 hullámhosszal bíró két főködvonal intensitásának viszonya közel állandó, a 3-ik fővonal, (H8 =4861) intensitása azonban rendszerint gyengébb, úgy hogy a 3-ik fővonal intensitásának az 1-ső vagy a 2-ikéhoz való viszonya majdnem ködről ködre változik. Egyes ködök szinképében a nagyon fényes 3727 hullámhosszal bíró mono-chromatikus vonal domináló, más ködökéből pedig teljesen hiányzik. A gyengébb intensitással bíró vonalak viselkedése között pedig ködről ködre még nagyobb eltéréseket találunk.

A ködfolt-színképek vonalainak ezen elütő viselkedése annak megvizsgálására ösztönöztek, hogy e belső különbségek nem lehetnek-e a fejlődésmenet fontos ismertetőjelei? Wright tényleg kimutatta, hogy a bolygószerű ködök magjában a 4686 hullámhosszal bíró vonal növekvő concentratióra mutat. A vonalak ezen viselkedése a ködök spectrál-typusainak osztályozásánál alapul szolgálhat, de sajnos, még igen kevés csillagköd lett e szempontból megvizsgálva, mivel a módszer nagy nehézségekkel jár s igen hatalmas méretű eszközöket kíván.

A közönséges és photovisuális lemezekkel készül ködfelvételekkel nyert eredmények általánosabb természetűek. Ezt a módszert Keeler azért alkalmazta, hogy Campbellnek az Orion-ködre nyert eredményeit megerősíthesse. A fényszűrő és a lemez színgörbéi által megadott hullámhossz-határok közötti intervallumban az intensitás eloszlását a módszer nagyszerűen demonstrálja. Az Orion-köd intensív photographikus aktivitása a 3727 hullámhosszal bíró vonaltól ered, mint ez Hartmann különböző sűrűségű fényszűrők alkalmazásával kimutatta.

Hale vörösre érzékenyített lemezeknek és oly fényszűrőknek alkalmazásával, melyek csak az 5600-nál nagyobb hullámhosszal bíró sugarakat engedték át, kimutatta, hogy az Orion-köd déli részeinek vörös színe valószínüleg az H 8 hydrogénvonaltól ered. Ugyanerre az eredményre jutott Adams is.

Monochromatikus felvételekkel a spiralalakú csillagködöket is vizsgálják, különösen azóta, mióta kiderült, hogy egyes spiralködök belső részei későbbi typusú absorptiós spectrumokkal bírnak. A Messier 51, 94 és 99 jelzésű spiralködök esetében a monochromatikus felvételek a kék és a sárga színek eloszlásának megismerésére vezettek.

Ezzel pedig megállapítást nyert, hogy e ködök czentrális magjainak spectráltypusa eltér a spiralis ködanyag külsőbb ágaiétól. Ugyanily eredményre vezettek más spiralködökre vonatkozó vizsgálatok is, úgy, hogy nem valószínűtlen, hogy a ködök egy csoportját jellemző typikus jelenséggel van dolguk. Az N. G. C. 3242 jelzésű bolygószerű ködön végzett monochromatikus vizsgálatok nem vezettek eltérő eredményekre, a módszer tehát új ismeretek szerzésére e ködnél nem alkalmas.