Külügyminiszterünk béke-ajánlatára – kibuvó nem volt – elég gyorsan megérkeztek az első válaszok.
A legelső válaszadó Amerika volt. Wilson tanár urnak, ugy látszik, nagyon fejébe szállt a dicsőség, mert nem maga válaszolt, hanem Lansing államtitkár, - egyenesen kijelentve, hogy az elnök felhatalmazásából teszi – adta meg a választ, a mely rövid ugyan, de velős és eléggé büszkén utasítja vissza becsületes ajánlatunkat. A sietséggel valószinüleg nem bennünket akart megnyugtatni, hogy ne legyünk kétségben szándékai iránt, hanem ántánt társainak akart elébe vágni, s Angliával is éreztetni, hogy most már ő az ur az ántánt-csordában. Az ántántbeliek ugyanis Wilson közbecsapása előtt már tárgyalták a javaslatot, s most kényszerítve lettek Wilson ur akaratának alávetni magukat.
Érdekesnek tartjuk itt megörökíteni, hogy Wilson a békejegyzék átvétele után egy órával már megadta Lansing által válaszát.
A második visszautasítás a francziáké volt – illetve Clemenceau miniszterelnöké, mert a franczia nép valósznüleg máskép válaszolt volna. Clemenceau a szenátusban mondott beszédével válaszolt.