Moly Tamás detektív-regényt írt s ha jól tudom, ez az első magyar igazi detektívregény, ami talán irodalomtörténeti érdekesség is lehet.Regénye a kétféle detektív-regénytípus, a Sherlock Holmes és az Arsene Lupin-féle közül az utóbbihoz kapcsolódik, amely abban különbözik az előbbitől, hogy nem a nyomozó detektív éles elméjét, csodálatos megfigyelését és mindenki eszén túljáró leleményességét ragyogtatja, hanem a bűntettest teszi az érdeklődés központjába, az ő bujkálásában a detektívek elől van a ravaszság, az ügyesség és a csúfolódás fölénye s a rendőrség emberei meglehetősen alul kerülnek.

Ez a több lehetőséget nyújtó forma a kettő közül, a bujkáló gonosztevő érdekesebb és emberibb alak, változatosabb helyzetekbe lehet juttatni és szerepet lehet a dologban keríteni a humornak is. Moly Tamás mindezeket a lehetőségeket bőven kihasználja.

Elmésen konstruálta meg és mozgalmasan írja le a kiinduló pontot, a nagy bankrablást és a továbbiakat is ügyesen fűzi fordulatról-fordulatra, a detektívek lihegő, mind idegesebbé váló hajszáját, a tolvaj vakmerőségét, amellyel a rendőrséget orránál fogva vezeti, kicsúfolja s az ebből származó komikus bonyodalmakat. A mi nem mindig szokása az ilyen regények íróinak, Moly Tamás emberi profilokat is ad, a sok különféle alak többé-kevésbé mind az élet három dimenziójában alakul ki előttünk. Regénye mindenképpen jó munka, teljesen eléri a célt, amelyet az író kitűzött magának.

Ez a cél természetesen nem más, mint az olvasónak mulatságot szerezni. Mindenképpen jogosult cél, bár a nálunk is divatba jött kritikai nagyképűsködés szereti kétségbe vonni jogosultságát. Az emberek szórakoztatása, más szóval, életük örömkincsének gyarapítása mindenkor az irodalom elsőrendű célja marad, az emberiség legnagyobb írói mind erre törekedtek és törekszenek. Minden azon múlik, ki az, aki szórakoztatni akar, okos, becsületes, invenciózus ember-e, nem akar-e becsapni, van-e ízlése s a világ dolgairól meghallgatásra érdemes felfogása.

Moly Tamás pedig, ezt mindenki tudja előbbi írásaiból, okos ember, gondolkozó fej és tehetségével gondosan sáfárkodó író, világnézetében megvan az az emelkedettség, amely jogot ad neki arra, hogy sokakhoz szóljon. Filozofikus iróniája Vörösbegy-regényében finoman és elmésen festi alá a történetet s annak, aki olvasni tud, állandóan tudatában tartja, hogy amit az író elmond, az nem veendő túlságos komolyan, tréfa, játék, ügyes és mulatságos kitalálás. Az író fölötte áll annak, amit elmond - ebből az attitűdből szoktak származni a jó könyvek.

Schöpflin Aladár