Ma nincs szegény ember. A háboru mindenkit gazdaggá tett. Mert ugy-e bár, ha valakinek még ugy nincs egy árva fityingje sem, de hát mégis csak van egy kis fehérneműje, ruhája, s akad felöltője, télikabátja is, melyet legalább a gondosan megőrzött zálogcédula alapján tulajdonának mondhat. Mindezek a dolgok pedig már mesés értéket képeznek. Annyit, hogy valamikor akár vagyonnak is mondották. Hogyne, mikor egy szerény felöltő ezer koronán alul nem lát napvilágot?!
Éppenséggel nem furcsa dolog tehát ha a huncutok világa már a szegény gazdag embernek a garderobejára is pályázik. Mint ahogy az egy, különben anyagi javakban éppen nem bővelkedő tanáremberrel történt.

A tanár szorgalmas, takarékos ember volt, aki a vakáció idejét nem akarta tétlenül tölteni. Közzétett egyik lapba egy hirdetés, melyben korrepetitori, nevelői minőségét illő rekompenzációk fejében felajánlotta. A hirdetésnek sikere lett. Másnap levelet kapott ….földbirtokos báró ur titkárjától. A levél szerint a báró úr nebulója mellé szegődteti havi négyszáz korona gázsival és teljes ellátással. Az állás azonnal elfoglalandó volna.

Előbb azonban a titkár egy jóakaratu tanáccsal szolgál. A báró ur igen előkelő ember, aki sulyt helyez arra, hogy környezete is kifogástalan legyen, elsősorban elegánsan öltözködjék. A titkár azt tanácsolja tehát a tanárnak, hogy garderobeját hozza rendbe. Smoking vagy efféle más ugyan nem feltétlenül szükséges, de – jól öltözködni kell.

A tanár tehát alapos szemlét tartott ruhatárában, igazittatott, vásárolt, aztán boldogan sietett le X. városába, melynek szállodájában a titkár találkát adott neki. Onnan majd kocsin viszi ki a birtokra.
A titkár helyett azonban egy borotváltképü úr kereste.
…- a báró úr inasa vagyok! – mutatkozott be – a titkár úr csak délután jöhet. Addig is ugy intézkedett, hogy vitessem el tanár ur holmiját. Igy majd kényelmesebben utazhatnak a kocsin.
Már miért ne adta volna oda a tanár a bőröndöket?! Odaadta gyanutlanul. Jókedvüen sétált azután egyet a kisvárosban, megebédelt és délután várta a titkárt.
Azt azonban várhatta. Öreg este lett már, a titkár még mindig nem jött.
- Itt valami félreértésnek kell lenni! – vélekedett a tanár s másnap maga fogadott kocsit s kihajtatott a báróhoz. Ott azután utólérte a meglepetés. A bárónak semmiről nem volt tudomása.
- Nincs is titkárom! – mosolygott. – Tanár ur bizonyára agyafurt csalóknak ült fel, akik igy csalták ki a holmiját.
Ugy is volt. Kiderült, hogy a borotváltképü ur a bőröndöket nyomban kivitte a vasutra és elutazott. Senki sem tudja, hogy hová.
Szegény tanár pedig törheti a fejét, honnan szerezze be legszükségesebb ruhaneműit?! A tanári fizetésből? – aligha.