Minden igaz háziasszony őszinte rémületére néha makacsul szokta magát tartani a hir, hogy nemsokára a fehérneműre is ráteszi a hadisten a kezét, magyarul: az én, a te szekrényedből kirekvirálják s csak annyit hagynak meg, amennyit majd a hatósági bölcsesség okvetlen szükségesnek mond.

Igy volt az nemrégiben egy kicsi vidéki városban is, mely valóságos izgalomban forgott a hirnek miatta. Akik hitetlenkedtek, azokat a jobban értesültek hamarosan leintették.

- Ugyan, hát persze, hogy igaz! Kérdezze meg csak B…éket! A leányuk véletlenül egy szakaszban utazott haza Pestről a kiküldött főhadnaggyal, akinek vezetése mellett katonáék rendezik a rekvirálást. A főhadnagy különben nagyon kedves ember, s a kis leánynak meg is igérte, hogy őket külön kimélni fogja.

Akik pedig még mindig nem hittek, azok is csakhamar más véleményre tértek, mikor biztos hir érkezett, hogy a rekviráló főhadnagy már járt a polgármesternél, bemutatkozott, bemutatta igazoló iratait s a rendeletet, mely szerint ő jogosittatik fel a hadseregnek juttatandó fehérnemű rekvirálással.

- Kellemetlen hivatásom van, - mondotta határozottan kedvesen – de hát a parancs parancs. Mindazonáltal lehetőleg tapintatosan oldjuk meg a dolgot. Semmikép sem akarnék házkutatásokkal fellépni, legcélszerübb lesz, polgármester úr, ha kihirdeti szokott módon e város közönségének a rekviráló rendeletet azzal, hogy mondjuk, holnap délelőtt 12 óráig mindenki hozza, küldje el a nélkülözhető fehérnemüit a városházára. Minden fehérneműből három-három darabot mindenki megtarthat, a többit köteles beszolgáltatni megállapitott árakon.

A polgármester erre nyomban összehivta a tekintetes városi tanácsot, ahol keserves hangulatban fogadták az ujabb háborus megterheltetést. Sokáig tanakodtanak, mig végre egyik tanácsnoknak eszébe jutott, nem volna-e célszerü az alispáni hivatal bölcsességét is igénybe venni, mely talán arra is adhat majd felvilágositást, miért ez a hirtelen, meglepetésszerü rekvirálás? Ugy lett. A polgármester azonban bizony csak másnap tudott telefonösszeköttetést kapni.

- Mi bajuk maguknak?! – mordult rá az alispán a polgármesterre, mikor az leadta mondókáját. – Honnan veszik azt a szamárságot? Semmi fehérnemű-rekvirálás nincs s maguk minden bizonnyal valami szélhámosnak dőlnek be kupaktanácsostól s városostól. Tapogassa csak egy kicsit körül azt a főhadnagyot.

Az erélyes kioktatásra a polgármester is észbe kapott és délutánra elég ügyesen kihozta, hogy olyan nevü főhadnagy, mint a minőnek a rekviráló bemutatkozott nincs, minden irása hamis, - körmönfont szélhámos, akit igy csakhamar a csendőrség vett buzgó pártfogásába.

A fehérneműt természetesen, melyet már egész csinos tömegben hordtak be a városházára az engedelmes polgárok, szépen hazavitték. Este pedig a veszedelem elmultának emlékezetére nagy áldomást csapának.