Ódry Árpád szavaló-estélye
A versszavalás finom és nemes művészetét hosszú idő óta mindjobban elejtették a művészek s ráhagyják a diákokra és mindenfajta dilettánsokra, oly mértékben, hogy ha alkalmilag színésznek mégis el kellett szavalnia egy verset, alig tudott vele mit kezdeni. Emlékszünk valamennyien esetekre, mikor kitűnő színészek, mesterei művészetüknek, teljes tehetetlenséggel álltak a vers problémája előtt s nem sokkal különben interpretálták, mint egy közepes amatőr.
A versszavalás külön művészet, mások a törvényei, a módszerei és eszközei, mint a szerepjátszásé s csak erős tanulmánnyal és komoly elmélyedéssel sajátíthatók el. A művésznek le kell mondani mindazokról a segítségekről, melyeket a színpadon a rendezés, a díszlet, a világítás nyújt, nélkülöznie kell a mozgás, az akció hatásait, merőben magára van utalva. beszédét csak kevés gesztussal és arcjátékkal támogathatja. Éppen ezért koncentráltabb a szerepjátszásnál a szavalás, tisztábban és zavartalanabbul mutatja a művész kvalitásait.
Eggyé válni a verssel, hogy az úgy jöjjön ki belőle, mint a hegedűből a melódia, mintha spontán, most szemünk előtt készülő valami volna, mintha a költő szava közvetlenül hatna keresztül az előadón, a hang, a beszéd kifejező képességét odáig fokozni, hogy a vers minden árnyalata, minden titka benne legyen a kifejezésben s az egész mégis egységes, zárt legyen, elhatárolt az egész többi világtól -, ez a nagy feladata annak, aki versek szavalására vállalkozik.
Ódry mestere ennek a művészetnek, a legkiválóbb, akit magyarul hallottunk. Hatalmas szellemi munka, amit szavaló estélyével végzett. Hosszú és bensőséges tanulmány előzte meg előadását, elmélyedés a modern magyar költészetbe, az egyes költők hangjába és egyéniségébe, az előadandó művek kiválogatása és kipróbálása.
Ezt mind az őt jellemző lelkiismeretességgel végezte a művész. Elvégre három novellát és csaknem harminc verset kikeresni, áttanulmányozni, hatásaikat, stílusukat kipróbálni, valamennyit betanulni s mindezt egyetlen este kedvéért, nem kicsiny munkamennyiség, jócskán fölér egy nagy színpadi szereppel. A művész memóriája maga is bámulatra méltó, a súgóhoz szokott színész szabadon, az asztalra tett szövegekhez alig nyúlva mondott el mindent.
Novellákat is szavalt, hármat: Karinthy, Ignotus, Laczkó Géza műveit, három hangban, irányban, stílusban teljesen különböző művet: az első egy percek alatt lejátszódó belső dráma, a másik elmés, finom csattanó pointeü szatíra, a harmadik a fantasztikus határát érintő-karakterrajz. Mind a háromban megmutatta a művész kifejező képességének széles kiterjedését.
A versek természetesen nem mind voltak egyforma hatásúak. Volt köztük néhány, amelynek túl nagy volt a hallgatóság és a terem, intimebb körben erősebb reliefet kaptak volna. Ódryhoz láthatólag Babits Mihály költészete áll legközelebb, Adyval erősen viaskodik és ebből a viaskodásból egy pár versben, mint pl. A disznófejű nagyúr-ban erős, új hatások jöttek ki, Kosztolányi versei már kevésbé elevenedtek meg, viszont Bartalis János egy verséből igen hatásosan hozta ki a művész a benne rejtőzködő drámát.
Ódryban megvan a szükséges alázatosság a szöveggel szemben, azt igyekszik hallatni, nem a saját személyét, inkább hangszere akar lenni a versnek s éppen ezzel jut legnagyobb sikerére. Legjobban azok a versek találnak össze egyéniségével, melyekben az erő vagy a gondolat súlya a lényeges -, ezekben rendkívül élveztük a könnyűséget és biztonságot, amellyel az elébe tolódó akadályokat legyőzte. Egyszerű, tiszta és becsületes művészmunkát produkál, ízléssel, intelligenciával és mértéktartással dolgozik -, e sorok írója örömmel gondol vissza az estére, amit neki köszönhet.
Babits Mihály bevezetése a versszavalás művészetéről s a szavaló művészetnek az elszavalt vershez való viszonyáról, okos, világos és gondolataiban találó kis tanulmány -, reméljük, alkalom lesz vele még nyomtatott formában is találkozni.
Schöpflin Aladár
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!