Egy vidéki város pályaudvarán játszódott le az első jelenet. Az utasok egy elegáns, szép lányra lettek figyelmessé, aki szomoruan, könnyes szemmel járt-kelt az állomás perronján.
- Lekéstem a vonatot, mi lesz most velem? – ismételgette monoton hangon.
Egyik vasúti tisztviselő, akinek ellenségei se, vethették szemére, hogy a női bájak iránt nem viseltetik kellő érzékenységgel, végre is odaállt a lemntáló lány elé s tiszteletteljesen szalutálva megkérdezte, mi a baj, s talán segithetne rajta.
A leány sirástól csukló hangon elmesélte, hogy átutazóban, kissé sokáig talált az étteremben uzsonnázni, s a vonat azalatt elment. A legnagyobb zavarban van, - mondotta – mert a legközelebbi vonata csak másnap reggel megy, itt kell tehát töltenie az éjszakát s nincs még szállodára sem pénze, mert utközben elfogyott. Nem is lett volna pénzre szüksége, hisz odahaza az állomáson ugyis várja a papája.
Most a vasutason volt a sor a zavarba jövésre. Mert hiába, a vasut nem fizet olyan fényesen, következésképp a bankók sem igen szerénye voltak képviselve tárcájában. Honnan vegyen előkelő, drága szállodára hirtelen pénzt?! De egy mentő ötlete támadt.
- Nem tesz semmit! – mondotta hidegvérrel. – Fogadja el éjszakára az én lakásomat. Reggel azután tovább utazhatik.
Persze, hogy megjárta. A hölgy indignálódva utasitotta el az ajánlatot.
- Mit gondol uram, kivel van dolga? – felelte ingerülten. – Én urilány vagyok.
És már hallani sem akart többé a vasutasról, aki alig tudta magát kimagyarázni.
- Félre tetszett érteni, kisasszony! – mentegetőzött – ugy értettem, hogy felajánlom a lakásomat, én pedig ezalatt szivesen meghuzódom valamelyik barátomnál.
- Ugy már igen! – vélekedett a fiatal hölgy s nagyon megköszönte a kitünő fiatalember jóságát, sőt azonnal be is kvartélyozta magát a csinos garconlakásba. A vasutas pedig igéretéhez képest egy barátját zavarta fel.
Másnap dobogó szivvel elment a lakására, hogy megkérdezze a bájos idegentől, hogy aludt. Az angyal azonban elrepült már.
Elég bosszantó volt, de nem ez volt a legnagyobb baj. Mert őnagyságával együtt eltűnt a lakásnak könnyebben elemelhető egész berendezése is. Ugyszólván üresen várta a lakás gazdáját, aki pedig oly szépeket álmodott a bájos idegenről, a megközelithetetlen uri lányról. Csupa kellem, - oh mennyivel más, mint azok a vidéki korzóbéli fruskák.
Szava milyen édesen csengett. Egész lényén, mozdulatán látszott, hogy nagyvárosi lény. És most minden összeomlott. Oda vannak a legszebb tárgyai, semmi sem maradt a lakásán a szép vendég után, csak egy kis diszkrét parfümillat.
Annyi bizonyos hogy derék vasutasunk ezentúl kevésbé lesz udvarias. Érdeklődését a bájos idegen iránt pedig átruházta egy mogorva, igen józan intézményre: - a rendőrségre.