Bocsánat, hogy ebben a már éppenséggel nem mélyített német barátsággal telitett világban még német titulussal ékitjük krónikánkat, az „in sich” azonban egy speciális hazárdjáték, melynek nagyon sok művelője akadt mindig. Megszületett pedig egykoron a turfon. Technikája igen egyszerű. A.-t megbízza B, hogy erre vagy arra a telivérre adjon 100 koronát. B. nem teszi meg abban az édes reményben, hogy a kiszemelt ló ugy sem jön be. Ugy is van, s B. zsebre vágja a 100 koronát.

Még tökéletesebben és koczkázat nélkül dolgoztak azután a háboruban azok a jeles piócák, akik a hősi halál dicsőségéért nem túlzottan lelkesülő közönség körében szedték áldozataikat. Nagy hanggal léptek fel, vagy titokzatosan megsugták a remegő atyafiaknak és hozzátartozóiknak, hogy egy kis pénzáldozat mellett a bűverejű untauglich szócska meglesz. Adtak, összeadtak tehát kisebb-nagyobb pénzeket, mert a ravasz katonaszabadító félreérthetetlen célzásokat tett arra, hogy a sorozóbizottság is csak megkenve jó. Természetesen egy lépést sem tettek sehová. Az ipsét azután vagy kidobták, vagy benntartották katonáéknál. Az első esetben minden az „in sich” dolgozó szélhámosoknak érdeme volt, a másikban pedig egyszerűen mélabusan konstatálták, hogy még sem sikerült, pedig mennyit fáradtak.

A legutóbbi hetekben megint feltámadtak az „in sich” játékosok. Még pedig ezeknek egy egészen uj fajtája. Tudvalevőleg a volt kormány az Országos Ingatlanforgalmi Bizottság engedélyéhez kötötte a birtokeladást. ( A nemzeti kormány azóta felfüggesztette ezt a rendelkezést.) Sok birtokeladásban utazó, akik szerették volna azt a tenger sok pénzt zsebrevágni, amit ma a földért adnak, méltán aggályoskodott, megkapja-e a birtokeladáshoz az engedélyt?
Jöttek hát készen a mentőangyalok.
- Soh’se busuljon, gazd’ uram! Majd nyélbe ütöm az engedélyt. De ingyen persze az sem mén. Kéz kezet mos. Van egy jó barátom a bizottságban, aki jó pénzért keresztülviszi a dolgot. Egy pár ezer koronát bizony ugratni kell. Számitsa fel a vevőnek, s akkor semmit sem veszt. Természetesen az én fáradozásomért is jár majd egy kevés.

Nagyon sokan beugrottak és jófajta ezresekkel felhizlalták az élelmes kufárokat, akik az ingatlanforgalmi bizottságnak szine felé sem néztek – oda sem eresztették volna őket – ellenben szép csendesen megvárták, míg megjött az engedély, melyet az esetek 90%-ában ugy is megadtak. Akkor aztán leereszkedő mosollyal megjelentek:
- Ugy-e megmondtam! Kicsináltam.
És zsebrevágták a pénzt.
És ha nem sikerült az engedély?! Hát nem sikerült. Ők sem mindenhatók. Kifogás akadt bőven.
Az emberek hiszékenysége végtelen, s ma jobban, mint valaha, nem szeretnek egyenes uton járni.