Forradalom nincs megrázkódtatás nélkül. A legvértelenebb forradalomban is folyik vér. A forradalom az indulatok felszabaditását is jelenti és a történelem tanuskodik erről – minden forradalomnak meg van a maga külön konjunkturális csőcseléke, mely a szabadságot ugy érti, hogy lopni, rabolni szabad. Mindaddig, amig az uj szervezkedő hatalom utját nem állja.

A mi forradalmunk is, mely a napokban hirtelen kitört, mindent elsöpörve, ami a régi korhadt világhoz tartozik, szintén átment a lázas beteg krizisén. Bent a városnak ünnepi lobogókkal diszitett utcáin örvendező arcok, lelkesedés, ölelkezés, - kint a periferiákon azonban, mikor az alkony ráborult a környékre, feltámadtak a sötétség elemei, rabló bandákká szerződtek, esztelen nekitöréssel pusztitottak és raboltak.

Olyan nekiiramodással, mintha érezték volna, hogy életük nem tart soká s a régi rend romjain felépülő uj rend ugy is visszadobja őket a homályba, s ha kell a börtönbe.
Az nem magyar nép volt, mely ott künt garázdálkodott. A toloncház, a börtön söpredéke csupán, mely a zavarosban próbált halászni. Mert vajjon mit szóljunk azokhoz, akik a gyűjtőfogházat megrohanták és kiszabadították a sok száz rabot. Betörőket, gyilkosokat. A hires Vitárius betyár, a magyar rabló romantikának ez utolsó fattyuhajtása és Medvey Vili, a betörők nagymestere is a kiszabadultak között volt, nem is szólva azokról a tizenhárompróbás gazemberekről akik most a lakásukat, a portánk körül ólálkodnának éhes les szemmel, ha a rendőrség a javát megint össze nem fogdosta és vissza nem vitte volna.
Kiknek juthatott eszébe ilyen őrületes terv, hogy ránkszabadítsák a társadalomnak ketrecbe zárt fenevadjait?!
Csakis olyanoknak, akiknek már közük volt a gyűjtőfogház komor falaihoz, már laktak azokon belül s ott barátokra elvtársakra tettek szert.
De azért ne tessék hinni, hogy csak a nincstelenek, a nyomorultak és kétségbeesettek hada „rekvirál” – enyhén szólva.
A háborus inség ma nem ismer morális kényességeket, az éhség, a nélkülözés erősebb mindennél: törvény, jog papirossá lett, s mindent lenyűgöz az alkalom. Boldog, boldogtalan hordta tehát a feltört raktárakból, vasúti kocsikból a mindenféle jókat, ugy hogy a lopott holmik után razziázó rendőrség még jómóduaknál is kapott seregszámra fosztogatásokból eredő holmikat.
Nehéz küzdelme van és lesz tehát a rendőrségnek, amig a csőcseléket – az igazi és a morális értelemben vett csőcseléket visszatereli a rend utjára.
De sürgős kötelesség ez, mert ezek a fosztogatók huligánok, a legveszedelmesebb ellenforradalmárok, akik a forradalom szent vivmányait csunyán beszennyezik.