Mexikó trópikus éghajlata alatt, a hatalmas őserdőkben díszlik a „Monstera deliciosa” nevű kuszónövény, melyet egy-két évtized óta nálunk is meghonosítottak és szép eredménnyel tenyésztenek, mint szobanövényt.

Hozzá lévén szokva az őserdők árnyékos félhomályához, nem csenevészedik el a szobában sem a napfény hiánya miatt, s mivel a forró égöv alatt megszokta a száraz, esőtlen levegőt, baj nélkül türi a szobának páratlan, száraz hőmérsékletét is. Tropikus hazájában 15-20 méter magasra is föl kúszik a százados faóriások törzsén és hatalmas léggyökereket bocsát magából, melyeken át a levegőből is táplálkozik, nálunk ellenben csak akkor kapaszkodik föl a falakra az üvegházakban, ha már több éves, de ilyenkor is mindig hasznát veszi a léggyökereinek.

Csodálatos alkalmazkodó képessége ez a mexikói kúszónövénynek. Mivel maga a növény nem csavarodhatik egy-egy fatörzs köré, hogy igy kapaszkodjék a magasba, mint tropikus hazájában, a léggyökereit már nem arra használja, hogy táplálékot vonjon el rajtuk át a levegőből, hanem arra, hogy átalakítsa őket csodálatos levelibéka-lábakká, melyekkel aztán a falhoz tapad.

A kacshoz hasonló léggyökér néhány nyelecskére oszlik, melyeknek végén egy átlátszó ragasztócsepp ül. Ez olyan erősen tapad, hogy hamarább elszakad az inda, mintsem a vége lefejtődnék. Egészen ugy kapaszkodik meg tehát ez a „Monstera" is, mint a vadszőlőfajnak a kacsai és a természet célszerűségi törvénye érvényesül ebben a kapaszkodásban.

A melegházakban tenyésztett Monstera nagyon kedvező körülmények közt virágzik is, de gyümölcsöt már nem hoz. Mexikóban ellenben, olyan csutakon, mint a kukoricáé, tömött sorokban termi vörös bogyóit s egy-egy ilyen arasznyi csutakon több száz piros bogyó sorakozik egymás mellett. Ezek a bogyók nagyon kellemes, édes izüek, illatuk, izük és aromájuk az ananászra emlékeztet és ezért is nevezik Mexikóban „deliciosá"-nak, azaz pompásnak.

A virág szine szintén piros, azért mert a kolibrik ezt a szint kedvelik és virágról virágra szállván, a szárnyukon, csőrükön és lábukon elhordják a virágok hímporát, mellyel aztán a másik virágot beporzózzák. Különben sehol a világon nincs olyan sok piros virág, mint Dél-Amerikában.

A lángpiros virágok hazája az, Karolinától egészen Brazíliáig, - és ezeket a rikitó színekben pompázó virágokat mind a méhek és darazsak meg a kolibrik és pillangók termékenyítik meg oly módon, hogy miközben mézet szívnak a virágokból, szárnyaikra, lábaikra tapad a virágkehely porzója és ezt átviszik egy másik virágra, melynek a kelyhét megtermékenyítik.

A mexikói dísznövény a mi kontyvirágunk családjába tartozik és egyik legérdekesebb jelenség rajta az, hogy a levelei erősen széltagoltak, szakadozottak, sőt itt-ott át is vannak lyukasztva. Ennek ismét célszerűségi okai vannak. Az egyik az, hogy a tropikus éghajlat viharai, a heves záporok és orkánok, hamarosan összetörnék, rongyokká tépnék a hatalmas leveleket, ha ezek át nem eresztenék a szelet és a vizet.

A másik, még ennél is fontosabb célszerűségi ok egyenesen a növény fejlődésével és életképességével függ össze. A vizén kivül ugyanis a fény, a napsugár a legfontosabb a növény számára. Verőfényre, világosságra szomjazik valamennyi levél, amely szárának növésével és hajtásával vesződségesen éltető elemet.

És ezért szagadozik meg oszlik csipkére és lyukad át a „Monstera delicosa" lombozata is, hogy ne csak fönt sarjadó levelek, hanem az alattuk fejlődő levelek és virágok is részt kapjanak az éltető verőfényből. Mert minden növénynek a levelei és virágai a legérzékenyebbek a fény iránt: valósággal sóváran fordulnak feléje.