Hotel Imperial

Bíró a nyílt szemű haditudósító és a bátor pacifista publicista tollával írta darabját s a gyakorlott színházi embernek a publikummal való kontaktus-érzékével szerelte fel mindazzal, ami a színpadon vonzó és mozgalmas. Háborús képeinek van valami szabad szemmel felismerhető sajtóhadiszállási jellege, ami nem abban áll, hogy az egész háború a hazafias és larmoyans látószögbe van beigazítva (ezen már, hála Istennek, vagy két éve túl van még a legszorosabban vett sajtóhadiszállási irodalom is), hanem abban, hogy a főbb parancsnokságokból nézi a háborút s azt írja meg róla, amit annak idején mint haditudósító maga körül megfigyelt, de akkor nem írhatott meg, ami a frontról odáig elhallatszik és a közvetlen a front mögött folyó polgári életből is azt, ami összefolyik a parancsnokságon szereplő katonák életével.

Ebből a szempontból tipikus a színhely megválasztása: a galíciai város szállodájának hallja, ahol a hadseregparancsnok lakik s ahol a háborús élet szálai úgy összefutnak, mint a szélrózsa minden irányából ide koncentrált telegráfvonalak.

S tipikus az is, hogy nem a magunk hadseregét szerepelteti, hanem az oroszokét, ezt csak elképzelésből és analógiákból ismeri ugyan, de mégis többet lehet és szabad róla elmondani, jobban ki lehet menteni szólásszabadságát a cenzúra ellenőrzése alól. Nyílt és határozott háború-ellenes felfogását is szabadabban érvényesítheti ebben a milieuben.

Mert a darab patetikus tiráda a háború intézménye ellen. Nemcsak alakjai, akik közül kettő-három is, mindegyik a maga módján, kifejti antimilitarista nézetét s a főszereplő is a végén eljut a háború-ellenes meggyőződésig, - hanem a darab egész szelleme, gondolati éle is ellene mond a törvényesített, sőt hivatalosan dicsőített gyilkolásnak. Már azzal, hogy fölveti az emberölés problémáját.

Mert akárhogy vetik is fel azt a kérdést, szabad-e embernek embert ölni, már maga a kérdés is magában hordja a feleletet, hogy nem szabad. Amíg elköveti valaki az ölést, csalhatja magát és a világot akármiféle ideológiával a kötelességről, de amint elkövette, önmaga előtt mégis csak mint gyilkos áll.

A magyar tiszt, mikor elszánja magát, hogy elteszi láb alól az oroszok kémjét, a maga katonai moralitása értelmében cselekszik, de a tett után az egyszerű emberi morál fennhatósága alá kerül. Az ölés adott esetben lehet kínos-keserves muszáj, de nem lehet soha erkölcsös cselekvés.