Aktuális az a kép éppen most, az annexió-mentes béke küszöbén. Két évvel ezelőtt még, mint kínos lidércnyomás nehezedett a lelkekre az a leplezetlen kapzsiság, amelylyel szomszédos ellenségeink – és részben áruló szövetségeseink is – szemet vetettek Szent István birodalmának határszélekre és nyiltan hirdették a monarchia földarabolásának szükségességét.

Szerbia követelte a Duna-Tisza közének déli vármegyéit Horvát-Szlavonországgal együtt, Montenegró meg akarta kaparintani Boszniát, Hercegovinát és Dalmáciát, Olaszország "katonai sétával" akart bevonulni Trentinóba, Isztriába, Triesztbe és Fiuméba, Oroszország már kezében tartotta egész Bukovinát és Kelet Galiciát, Románia pedig az erdélyi és az al-dunai vármegyék egy részére pislogott.

Sorsot vetettek a monarchiára, mint Krisztus köntösére, mint azt hitték, hogy legyürhetik; és a monarchia, mikor ő maradt felül, nyiltan hirdeti most, hogy nem voltak hódító céljai és győzelme dacára is annexió-mentes békét akar.