Hihetetlen történeteket termel néha az élet, mely raffinált meseszövéseivel, lehetetlennek látszó fordulataival mostanában különösen a bűnügyi krónikákat avatja érdekessé. Mert ugy-e bár az logikus, ha egy-egy jól elintézett betörés hirtelen a vagyonos sorsa helyez valamely tolvaj atyafi, de hogy valaki egyszerre majd a hadimilliomosok sorába lépjen elő, mert betörtek nála és elvitték mindenét ... hát ez nem éppen mindennapi eset. Pedig megesett.

Történetünk hőse egy vidéki posztókereskedő, aki a háboru elején nagyon elbúsult azon, hogy akkoriban mindenki a csukaszürkét kereste, a polgári szövetek pedig árván, mellőzötten ott kuporogtak a pultokon. A sors külön kegyeképen volt veendő, ha napjában egy-két untauglich mégis csak bevetődött, akikre rá lehetett sózni néhány méter szövetet. Pedig hát erősen lett volna szükség egy kis forgalomlendületre, mert üzletesünk éppen azon volt, hogy a házasság révébe beevezzék, amihez azonban tudvalevőleg – mint minden más egyébhez – pénz is kell.

Az üzlet pangásán aztán egy fekete éjszakán gyorsan és radikálisan segített egy pár betörő. A rendőrség éberségének tiszteletére virradóra oly tökéletesen kiürítették a boltot, hogy a megmaradt szövetből bizony még egy mellénykét sem lehetett kifaragni.

A kereskedő máról-holnapra koldussá lett és füstbe ment egyelőre a házasság is, mert szegény leány volt a választottja. Kétségbeesetten rohant a kereskedő a rendőrségre. Hátha?! Istenem, mikor annyi betörő kerül hurokra, miért ne járhatnának pórul az övéi is – azok a sötétlelkű gazemberek. – A rendőrség dicséretes buzgalommal látott neki az ügynek, de hetek teltek és semmi eredmény. A kifosztott kereskedő ideges, érzékeny ember volt, hozzá szerelmes is, s ez végleg felborította lelki egyensúlyát; öngyilkos lett. Szerencsére a seb nem volt súlyos és felépült. Lassan csak megnyugodott, beállt segédnek és így éldegélt szűkösen...

Mostanáig. Mert mi történt: A rendőrség egy éjszaka elfogott két betörőt. Nagy buzgalommal rámolgattak ki egy üzletet, az őrszem figyelmesé lett a redőnyön kikandikáló világosságra és a betörők nem menekülhettek többé. Vallatásuk során kiderült, hogy rég keresett veszedelmes tolvajok, akiknek rejtekhelyét is sikerült felfedezni. Ott azután többek között nagy tömegekben a legjobb, még a békeidőkből származó posztóárut találtak. A mi kereskedőnk posztója volt, melyet a betörők egész szokatlanul hűségesen őrizgettek...

- Mikor hozzájutottunk – mondották szerényen – nem volt semmi ára a posztónak. Hát nem akartuk elpocsékolni. Aztán láttuk, hogy rohamosan drágul és mindjobban hág és hág az ár. Szamárság volt, de kezdtünk spekulálni. Tartjuk, ameddig csak lehet és aztán urakká leszünk. Akár vissza is vonulunk az – üzlettől.

Képzelhetni a kifosztott posztóárus örömét. Visszakapta majd az egész holmiját, melyet, ha megvan, bizonyára elvesztegetett volna potom áron, most pedig ugy tülekedtek körülötte az ajánlkozók s szédítő összegeket ajánlottak a készletekért. Százezrei voltak a zsebében. Jövő héten az anyakönyvvezetőhöz vezetheti menyasszonyát...
Mindezt a kedves, derék betörőknek köszönheti.