Az Osztrák-Magyar Monarchia felszámolásának terve 1918-ban jelent meg a nyugati hatalmak béketerveiben. A fordulatnak több oka van. Az amerikai csapatok európai megjelenése után biztosnak látszó győzelem tudatában a Monarchia különbékéje elveszítette jelentőségét.

Egyébként is, mindinkább úgy tűnt, a Monarchia a militarista Németországhoz láncolta magát vagy annak függésébe került.

A háború utáni, leendő európai egyensúly, a Németországgal és Szovjet-Oroszországgal szembeni majdani ellenerők szempontjából ígéretesebbnek tűnt új kisállamok létrehozása, mint a roskatagnak látszó Monarchia fenntartása. Nem csekély szerepet játszott az emigráns politikusok és értelmiségiek, valamint a velük rokonszenvező nyugati újságírók propagandája sem.

Májusban és nyáron az antant nagyhatalmai sorra elfogadták Lengyelország, Csehszlovákia és egy szerb vezetésű nagy délszláv állam létrehozásának gondolatát. Galícia, a délszláv területek vagy Erdély elcsatolása után a Monarchiából még maradhatott (volna) valami.

Csehszlovákia elismerése azonban a Monarchia felszámolásával volt egyenértékű. Június végétől a franciák a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot immár hadviselő csehszlovák kormánynak tekintették.

Ki gondolt volna (és egyáltalán, kinek kellett volna gondolnia) arra, hogy a térség majdani „kisállami nyomorúsága” Hitler, majd Sztálin lábai elé dobja a régió népeit?