Az angol miniszterelnök ismét nyilatkozott a háború és béke kérdéséről. Edinburgh városa a napokban diszpolgárává választotta a miniszterelnököt, a ki ez alkalommal beszédet mondott s a többi közt ezeket mondotta:
- Másfél év óta vagyok az ország kormányának az élén az angol történelem legnyugtalanabb korszakában. A kormánynak és védelmünknek azóta főképen két kellemetlen körülménnyel kellett szembeszállnia. Oroszország összeomlása rendkivüli segitség volt az ellenségnek, mivel olyan időben történt, a midőn csaknem valamennyi hadviselő fél emberanyaga kimerült.

Az amerikai segitségre nem számíthatunk egyhamar. Idő kell a hadseregek sorozásához és kiképzéséhez. Amerika minden igyekvése ellenére csak egy ötödrészét adhatja jelenleg annak a segitségnek, a melyet az ellenség szerzett az orosz haderő összeomlása útján.

A másik kellemetlen körülmény a tengeralattjárók korlátlan háborúja. Ezzel a kérdéssel kellett a kormánynak megbirkóznia. A hajóépítés 1916-ban megkétszereződött. A kormány reméli, hogy ebben az évben megháromszorozhatja, ha ugyan négyszeresére nem emelheti. Az angol tengerészek nem hátráltak meg és végül úrrá lettek a tengeralattjárók pesties veszedelmén. Megtámadták a tengeralattjárók fészkeit és kettőt: az osztendeit és a zeebrüggeit elzárták. (Tetszés.)

A miniszterelnök ezután felolvasott egy levelet, a melyet épen most kapott a tengerészeti hivataltól s a melyben jelentik, hogy az ellensége tengeralattjárók ellen való küzdelem kedvezően halad. A tengerészeti vezérkar ez év eleje óta meg van győződve róla, hogy flottáink több ellenséges tengeralattjárót sülyesztettek el, mint a mennyit az ellenség épitett. A tengerészeti hivatal a rendelkezésre lévő adatok alapján reméli, hogy az ellenséges tengeralattjárók elpusztításában áprilisban rekordot értünk el. Mégsem szabad ennek a fegyvernek borzalmas jellegét kicsinyelni.

Oroszország összeomlása hatalmas rést ütött a hidon és az amerikai segitség még nem tudta befedni. A míg Amerika meg nem hozza a tőle várt segítséget, addig Angliának, Francziaországnak és Olaszországnak kell a védelemről gondoskodnia. Most közvetetlen egy nagy támadás előtt vagyunk, de közölhetem önökkel, hogy a helyzet legalaposabb ismerői a legnagyobb bizalommal tekintenek kimenetel elé. Abban a tekintetben, hogy a szövetségesek teljes erejét hogyan lehetne a legjobban kihasználni, ma sokkal több bennem a bizakodás, mint a háború kezdete óta bármikor.

Több izben megkiséreltem a főparancsnokság egységesítését és most, a midőn megvan, jelentékenyen fokozza harczképességünket. Most, a midőn a világtörténelem legnagyobb csatájának harmadik stádiumához közeledünk, a melynek nagyobb jelentőségü következménye lesz az emberi nemre nézve, mint bármilyen más csatának, örülök, hogy a szabadságért harczoló hadseregek élén olyan fölényes lángész áll, mint Foch tábornok.

A németeknek és nekünk is Hindenburg és Wilson elnök versenyfutása lesz a legfontosabb esemény a legközelebbi hetek folyamán. A németek minden idegüket megfeszítik, hogy elérjék czéljukat, mielőtt az amerikaiak hathatósan segítenék a szövetségeseket. Most nincs idő politikai hadjáratok rendezésére és nem lehet megtámadni azokat a férfiakat, a kiktől a nemzet sorsa függ. Legalább is ennek a nagy offenzivának a befejezéséig szüneteltetni kell a személyes harczot és békességben kell élni. Ha azt hittem volna, hogy ezt a háborút elkerülhettük volna, vagy hamarább befejezhetjük, akkor lesujtanának most a gondok és a bünösség érzése. Becsületesen kijelentem, hogy a kormány semmit sem mulasztott el annak a megvizsgálása körül, hogy tisztességesen befejezhetjük-e ezt a háborut sok borzalmával és tragédiájával.

Minden háboruban megjelenik a szélsőséges irányzatok két tipikus képviselője. A szélsőséges békepárti ember nem igazi békebarát, hanem ellensége és akadálya a békének és felbátoritja az ellenséget. A szélsőséges háborupárti ember hazaárulásnak tartja a békének bárminő gondolatát is. Az egészséges és biztos út, melyen a kormánynak haladnia kell, a két szélsőség között van. Tavaly igen sok olyan ember volt itt és szövetségeseinknél is, a ki azt hitte, hogy a győzelem nélkül is lehet tisztességes békét elérni. Azt hiszem, hogy ma kevés ember gondolkodik igy. Oroszország sorsa birt minden okos embert ennek a felismerésére. Némelyek igen nagy sulyt tulajdonítottak a központi hatalmak miniszteri beszédeinek.

Látszólag okos beszédek voltak ezek és sokan kérdezték nálunk is és más országokban is: miért nem válaszoltok rá? Mi válaszoltunk, de alig hogy ezt megtettük, a német ágyúk replikáztak. Miért? Nem azért, mintha a német s az osztrák-magyar államférfiak szándékosan tévesztettek volna bennünket meg, ezzel nem vádoljuk őket, hanem a katonai vezetők akkor használták fel őket, a mikor nekik alkalmas volt. Az államférfiak csupán bábszinházi figurák voltak. A mikor a katonai vezetőknek alkalmas volt, felereszthették a béke léggömbjét, ha kedvező szél fujt a szövetségesek felé, hogy megmérgezze nálunk a levegőt. Breszt-Litovszk teljesen feltárta azt, hogy a katonai kaszt a központi hatalmak államférfiaira minő funkcziót hárít. Oroszország a háborúnak egyik tanulsága részünkre, hogy nem szabad magunkat tulságosan a formára bizni. Büszkeségünk ellenére az oroszok örültek, hogy a breszti tárgyalásokról hazatérhetnek, ámbár legszebb tartományaikat elrabolták tőlük. Minekünk nem szabad áltatni magunkat.

A könyörtelen porosz despotizmussal van dolgunk, mely rablásra és fosztogatásra tör. Szerződések ma épp oly kevéssé kötik, mint Belgium napjaiban. A németek a háborút addig nem akarják befejezni, a míg a kosaruk annyira meg nem telt, a mennyit csak elbirnak. Ez volt Oroszország sorsa. Hogyan hihetjük, hogy a világ szabadságát és biztonságát elnyerhetjük a porosz katonai hatalom megtörése nélkül? Emlékezzünk meg arról, hogyan járt az orosz demokrácia.

Lloyd George továbbá azt mondotta, hogy kétségtelenül megállapitották, hogy néhány ir német katonai hatóságokkal szőtt összeesküvést. Nagy ir felkelést készitettek elő és az összeesküvők fel akarták használni azt a pillanatot, mely a szövetségesek részére kritikusnak látszott. Ha a kormány nem cselekedett volna, megérdemelte volna a vád alá helyezést. A