Champvas úr, ven-e aki e nevet nem ismeri, a legvakmerőbb kalandora volt a háborus Budapestnek. Már tudniillik a szerelmi Longchampson, mert egyéb versenytereken, elmondhatjuk, hogy hál istennek sohase bővelkedtünk annyira szélhámosokban, mint az idén.

Champvans úr, aki franczia nagybirtokosnak adta ki magát, természetesen óriási hódolatban részesült köreinkben, amelyekről ismeretes, hogy míg egyik karjával háboruban áll ezzel a bizonyos franczia náczióval, örül, ha a másik kezével átölelhet egy ilyen fránya gallust, akiből, háboru ide, háboru oda, mégis csal ugy árad a kultúra, mintha már az édesnayja szive alatt se árasztott volna egyebet, mint kulturát.

Ez a Champvans, akinek még zseniálisnak se kellett lennie ahhoz, hogy felfedezze, hogy a legnagyobb balekváros Budapest, megfőzött egy kedves szinésznőt, palira vette, hogy aszongya, nőül fogja vásárolni őt, csak legyen szives erre a dologra egy kis szállitási előleget adni. Meg is kapta, hát hogyne, hiszen olyan finom úr ez a Champvans, annyi rendjele van, milyen jó lesz az árnyékában pihenni.

Ugyanakkor egy selyemnoteszbe már száz nő neve volt felirva, akik szintén legtöbben bedültek a házassági ajánlatoknak. Aszondom azért, hogy mégis igazuk van a pesti nőknek, akik mind most olyan ujjongás házassági dühben szenvednek. Inkább Champvans, mint az a sok ronda tróger, aki olyan fényes pártit csinál mostanában.