A történelem előtti őskor mesés világában hatalmas törzsnek a törpe ivadéka ez a kis szörnyeteg. A harmadkorban élt óriási páncélosok – például a délamerikai Glyptodon – akkorák voltak, mint az orrszarvu vagy legalább is, mint az ökör, a tobzoska pedig a farkával együtt csak 100 – 130 centiméter és ebből is két-harmadrész a farkára esik.

Testének felső oldalát pikkelyforma, nagy szarulemezek födik, melyek ugy borulnak, egymásra, mint a fenyőtoboz pikkelyei. Innen is kapta nevét az állat. Ránézve azt lehetnek mondani, hogy ez a „páncélos” állat nagyon nehézkesen, lassan mozog. Ám ez a látszat csal, mert a pikkely-páncél nem igen gátolja az állatok szabad mozgását, mivel az egyes pikkelyek minden irányban könnyen eltolódnak és hozzásimulnak a test mozdulataihoz.

Ezért az állat nagyon gyorsan fut, ugy hogy az ember alig birja utólérni, sőt fölkúszik a fákra is, miközben kissé fölborzolt pikkelyeivel támaszkodik a fakéreg egyenetlenségeire. Legnagyobb ellensége a leopárd, mely könnyen utóléri, mivel sokkal gyorsabban szalad. Ha a tobzoska idejében be tudja magát ásni a földbe – ami ritkán sikerül, mert a leopárd utána megy – akkor egyetlen védelme az, hogy összegömbölyödik és farkát a hasa alá csapja, ugy hogy minden pikkelye a hegyével áll.

A leopárd egy rántással föltépi a hasát és aztán kényelmesen, mint valami tálból, kikotorássza a tobzoska finom husát a pikkely-páncélból. A négerek, ha meglephetik, bottal verik agyon a tobzoskát, melyet megnyúznak és bőrét eladják a fehéreknek.