"A három hűséges királylány" párja valóban indul, vándorol és céljához - önmagához - ér. A mese hindu ruhájához - inkább bőrt mondanék, annyira hozzátartozik exotikuma lényegéhez - illik, hogy a hős nem küzd, nem győz, de Anangarágának, a kedvesnek szemei előtt szétoszlik a varázslat, a király szeretője szívével látja meg, leli meg igazi önmagát.

Suryakanta meséje újabb, lélekből fakadt, mint Péteré, míg a "Csend"-ben az azonosság bűvös vonzása zsong, úgy a hindu mese sejtés, unszolás és ígéret. A lélek elindult saját ösvényén és minél mélyebben merül útvesztő erdejébe, annál közelebb jut önmagához, hatalmasságához.

"Wan-Hu-Cseng könyve" a "valótlan valóság" - művészet meséje. Szelíd szomorú kis gúnymosoly simítja végig: olyan, mint a szerelmes, ki szerelmese törékenységén mosolyog. Kétszeresen jelenti a valóság duplarétűségét, - mint műfajmese "kicsiny mellékvalóság" és mint a művészetnek "a világ melletti világnak" meséje.

Csodálatos művészi tökéletességét bizonyítja, hogy ez a kettősség nem szakadást, de gazdaságot jelent, ritmust és irányt, mint két, lendülettel egyensúlyozott forma, mely végtelen folytathatóságra utal. Ez a mese nem emlékszik, nem ígér, teljesülését nem a múlt és jövő terén, de az örök jelen sokrétűségében ünnepli.

A Szent Rabló legendáját kiemeli legenda volta a mesekönyvből. A legenda dogmatikus valláshoz kötött, tehát nem teljesen korlátlan, nem tökéletesen egy a mesével. A vallásos valóság pótolja számára a mese lélekvalóságát. Egyébként a Szent Rabló - mint Balázs minden költői alkotása - a lélek centrális problémáját, önnön lényegéhez való viszonyát világítja meg. A Szent Rablóban a vallásos valóság kirabolja az életből azt, ki őt megközelíti.

"A Csend" "A három hűséges királylány" "Wan-Hu-Cseng-könyve" a "Szent Rabló" - nem történésbe ékelt mese-sallagnok, nemcsak a mese-világnézet szemüvegén át nézett történések, de bennük mese és történés elválaszthatatlanul egyek. Minden szavuk egyszersmind történés és mese-varázs, mint ahogy a kalácsnak minden morzsája kalács.

Mondanivalójuk ilyen teljességgel csak mesével fejezhető ki. Példaképpen említem: - Trisztánt és Isoldát, bármily műfaj alakjában mondják el - mindig mese marad. A varázsital motívum elmozdíthatatlan központja a történésnek és ez rendeli, dönti el egyszersmind a történés mese - voltát is.

Ez a motívum, képviseli az egész művet, determinál benne minden részletet. Rómeó és Júliából lehet tragédiát, regényt, talán ponyvát is csinálni. Át lehetne helyezni más pillanatra, más motívumra a cselekmény súlypontját (megismerkedés, nászéjjel, halál, családi viszály.) Hogy ez Trisztánban lehetetlen, jelenti a tökéletes mese mivoltát, mese és történés teljesedett azonosságát. Ugyanezt a műfajbeli tisztaságot találjuk Balázs Béla legszebb meséiben is.

A kis gyermekeknek mesélt háborús mese, bár kedves, okos, mulatságos és keletkezése körülményeinek kiválóan megfelelő, benső szakadást tár fel. Lelki tartalma jelentősebb a formájánál - hibázik az igaz mese formatartalom-azonossága és az igaz mesében feltételezett egy léleknívó is. Látszik, hogy a szerző nem a saját lelkének mesél, elsősorban gyermekeket akar mulattatni.

Sok Andersen mese esik ebbe a "leereszkedési hibába" - de a legszebbek mentek tőle. - Ennek elkerülésén függ a művészileg értékes gyermek-irodalom lehetőségének problémája is. Aki gyermekeknek ír, az "hagyjon ki" illetve válogassa meg mondani valóját, - de "másképp mondani" tilos. "Mosolygó Tündér Ilonában"

"A Muzsikus mesében" mese motívumok ékelődnek novella világnézésbe és elbeszélésbe - ez a két mese történhetett volna másképpen is. Mert ez a csodálatos a mesében: minél korlátlanabb benne a lélek, minél mesébe szűrtebb a kifejezést szolgáló valóság - annál törvényszerűbb a forma, a történés rendje, a stílus. Elébb azt mondottam: a mese folytatható - most meg azt: a jó mese történés csak egyképpen történhetik.

Ezt a látszólagos ellentmondást az oldja meg, hogy minden igaz mesének egyféleképpen kell játszódnia, de a mese sohasem játszódik le, folytatható: természetesen a mesét útnak indító törvényszerűség határozza meg a folytatást is. Azonban ugyanaz a mese többféleképpen is szőhető tovább. Ez azért van, mert a világ minden meséje összefügg egymással. Minden mesevég egyszersmind ezer új mese magot tartalmaz, mint a magában kész és teljesedett, mégis számtalan új sorsot rejtő kenyérfa gyümölcse.

Lukács Györgytől hallottam, hogy az ő hite szerint sokféle valóság között választott a lélek. Bizonyára azért is fáj nekünk a világ minden bűne, tökéletlensége - mert a valóság ilyetén voltában valami döntő teremtő részünk van nekünk. Nos, én azt hiszem, minden valóságra rá kerülhet a sor a megvalósulásban, így kerülhet sor minden mesére is. De egyféle valóság formája életben és művészetben egyaránt csak egyféle, parancsolóan egy lehet.

Lesznai Anna