Az emberek annyira megszokták a fertőző betegségeket a baktériumok hatásaként magyarázni, hogy ez a védekezést illetőleg, kezd már veszedelmessé válni. Ha valaki fertőző beteggel jut érintkezésbe, első dolga megmosni a kezét karbollal, sublimáttal, vagy valami más jóhangzású fertőtlenítőszerrel, s azután, mint a ki jól végezte dolgát, megnyugszik.

Sokan, ha villamoson utaztak, ha színházban vagy hivatalban voltak, hol sok emberrel érintkeztek, hazaérve hasonlóképpen védekeznek a ragadós bajok ellenében. Vannak, a kik valamilyen, fodormentával szagosított szájvizzel még a torkukat is kiöblítik, el akarván pusztítani a netán odakerült betegségokozó csírákat. Sőt egynémelyiknél a ragadós bajoktól való félelem annyira fokozódik, hogy a kilincseket sem akarják csupán kézzel érinteni; könyökkel, vállal vagy lábbal nyitogatják az ajtót.

Így megtörtént, hogy egy egyébként helyes háziasszony félelme a ragadós bajok behurczolásától oly nagy fokot ért el, hogy minden vendég után eczettel mosta le az ajtókilincseket, a mi végtére is a szomszédokban azt a gyanut ébresztette, hogy az esze nem rendes járású. Ezek után nem hiába látszik feltünőnek, hogy még a fentemlített emberek is alig védekeznek a rovarok ellen.

A legjobbnak látszó családoknál is napirenden van, hogy a bolhák, poloskák miatt zavart szenved az alvás, a mennyiben pedig ezen „háziállatok” kipusztítására szánják el magukat, az nem annyira a rovarok, mint inkább a kényelmesség elleni védekezésért történik. A tetűt sokan szégyenlik – a többi embertől, anélkül, hogy nagyobb lelkiismeretfurdalásokat okozna, ha néha egy-kettő akad az háznál.

A legyek donghatnak napestig, a szúnyogok zümmöghetnek egész éjen át, de a míg az ember kényelmét különösebben nem zavarják, addig létük, hogy úgy mondjam, biztosítva van. Ennek a nembánomságnak oka minden bizonynyal a viszonyok nem ismerésében rejlik. A különböző baktériumokról mint kórokozókról minduntalan szó van, ellenben a rovarok, mint egyes betegségek átvivői, csak néha, egyes járványok alkalmával, körülírt területen válnak ismeretesekké.

A háborúban résztvevők minden esetre sűrűn tapasztalták a különböző ízeltlábú rovarok ellen való gyökeres védekezési eljárásokat, bár talán sokan közülük inkább csak azt tartják eszükben, a mi kellemetlen volt s részben egyéni szabadságukat is sértette, t.i. hogy lenyírták hajukat, szőrzetüket, megfürdették őket s ruhájukat összegyűrték a fertőtlenítőben.

Némelyik azért még hónapok mulva is dühös a kórházakra, a tetűtlenítő-intézetekre. Pedig hogy e féreg elleni védekezés mennyire szükséges, mutatni fogják a következő sorok. Mindjárt a világháború kitörése után fellépett Szerbiában lévő csapataink közt a visszatérő láz. 6-8 napig magas láz, hagymázhoz hasonló tünetekkel, majd hirtelen láztalanodás. 6-8 napi jólét után a hőmérséklet ismét magasra emelkedik, de rövidebb ideig tart, mint az első lázroham, viszont a bekövetkező láztalan időszak hosszabban.

3-4-5-ször ismétlődhetik ez a lázas időszak a láztalannal. A betegek lesoványodnak, legyengülnek a hosszas betegség következtében. A kórokozó: egy dugóhúzóalakú, élénken mozgó, elemi élőlény (Spirochaete Obermeieri). Mégis nem kézfogás, nem is belehelés, vagy lenyelés által ragad át egyik emberről a másikra, hanem a ruhatetű által, ha az a betegről való táplálkozás után az egészségesre átkerül. Sokan a poloskákat is vádolják a betegség átvitelével.

Ha a fent említett ruhatetű vért szí az egészséges emberből, vagy pedig a mélyen alvó vakarózás közben szétnyom egy ilyen tetvet, s az abból származó nedv bekerül a felületes karczolásba, elégséges lehet ahhoz, hogy az embert megbetegítse. Ezek után elképzelhető, hogy hányan megbetegedhetnek a szorosan együttélő, eltetvesedett emberektől, ha közülük egy beteg. Ilyenkor a kezek és a száj fertőtlenítése nem véd meg a megbetegedéstől, de annál inkább a lelkiismeretesen végzett tetűtlenítés.