A harcztereken a hadműveletek nem szünetelnek teljesen, de folyásukat szűkebb mederbe szorítja a tél. Breszt-Litovszkban annál dúsabban hömpölyög a szó, a melynek a béke hajóját kellene czélhoz vinni. Nincs okunk nem bizni benne, hogy ezt meg is cselekszi, de arról a reménységről, hogy a tanácskozás gyorsan tető alá hozza a feladatát, le kell tenni.

Az orosz kiküldöttek, Trockij külügyi népbiztossal az élükön minduntalan más vágányra terelik a vitát és a helyett, hogy a való tények szerint való eligazodásra törekednének, elméleti fejtegetésekbe bocsátkoznak olyan kérdésekről, a melyeknek elintézése nem a bizottságok munkájába tartozik. Ez az oka a bresztlitovszki tárgyalások roppant elszélesedésének és akadozásának, a minek azonban semmiféle veszedelmes következésétől nem kell tartaniok. Nem pedig azért, mert közben az a folyamat, a mely Oroszországot még az abrosz esetleges kettévágása esetén is képtelenné teszi a háború folytatására, illetve újból való megkezdésére, föltartózhatatlanul és nagy léptekkel halad előre.

Finnország függetlenségét immár egész csomó európai állam hivatalosan is elismerte és az ugyancsak önállóvá lett nagy Ukrán birodalom küldöttei, a kik külön tárgyalnak a közép-európai hatalmakkal Breszt-Litovszkban, az orosz küldötteknél sokkal eredményesebben és gyorsabban végzik föladatukat. De maga a megmaradó orosz nemzet is meghozta már a döntését annyiban, hogy egy új hadsereg szervezését, a mely a béketárgyalás meghiusulása esetén tovább folytatná a háborút - megtagadta.

Ilyen körülmények között a háború a keleti fronton, a breszt-litovszki tárgyalások minden esetleges fordulatai esetén is elintézettnek tekinthető. Ott az ágyúk már nem fognak többé megszólalni. Hogy mi lesz a nyugati fronton: az ántánt államai a katasztrófa pillanatáig is ama makacs politikusok kezében hagyják-e a hatalmat, a kik készek elvakultan nagy gonoszsággal a biztos pusztulásba vezetni őket, vagy pedig még az örvény szélén, az utolsó pillanatban megszabadítják-e magukat a fekete vezérektől, - oly kérdés, a melyre a közeli jövőnek kell válaszolnia.

Mi készek vagyunk a további vérontás nélkül való békére, de készek a véres győzelemre is, ha e nélkül a békéhez nem juthatunk, csak arra nem vagyunk és nem lehetünk hajlandók soha, hogy ellenségeink prédájául engedjük át magunkat, országunkat és jövőnket. Ezt megoltalmazzuk minden külső és minden belső ellenséggel szemben. És a hogyan össze tudtunk forrani azokban az emlékezetes pillanatokban, amikor egy rettenetes erejű szövetkezés fegyveres millióit zudította határaink felé: úgy meg fogjuk találni, mert meg kell találniuk az egyetértésnek azt az erejét, a mely a visszatérendő békében biztosságunkat, jogainkat és érdekeinket körülbástyázta. Biztosságunkat a véderő nemzeti szellemében, jogainkat a nemzet akaratának hű és őszinte képviseletében és érdekeinket gazdasági fejlődésünk biztosításában.

Nagy reformokat kell alkotnunk ebben a három irányban. Úgy a hadsereg magyarságának, mint a népjogok kiterjesztésének és a gazdasági fejlődés előmozdításának területén. A mi a hadsereg tekintetében szükséges nemzeti irányú reformokat illető vezető államférfiaink nyilatkozataiból tudjuk, hogy koronás királyunk nemcsak méltányolja ezeket a kivánságokat, hanem egyenesen ő volt az, a ki kivánatos voltukat elsőnek hangoztatta. A kezdeményezés tőle indult ki. A népjogok kiterjesztésének kérdésében az egymással ellentétes álláspontok közeledése várható.

Wekerle miniszterelnök ismételten kijelentette, hogy kormányvállalásának alapjául és főfeladatául ma is a demokratikus választói törvény megalkotását vallja, a mire Tisza István gróf, az ellenzéki többség vezére viszont azzal felelt, hogy a reform megvalósítását a maga részéről is kívánatosnak tartja, ha sikerül olyan megegyezést létrehozni, a mely a demokratikus elvek érvényesítése mellett azokat is megnyugtatja, a kik a magyarság nemzeti szempontjait tartják legelsősorban a tekintetük előtt. Egy ilyen megoldás biztosítaná a kormánynak a többséget és a nemzeti érdekeknek a biztosságot. A megtalálása természetesen nem lesz könnyű munka. De nem is olyan időt élünk, a mely könnyű föladatokkal kényeztetné a vezető politikusokat.

Most mindenkinek meg kell feszítenie az erejét és úgy a nemzet szolgálatába állítania minden képességét, mint a hogyan odaadja magát a szegény, egyszerű katona, a ki a lövészárokban harczol.