Hogy egy háborúban ellenségek között gyilkos ellenérdekek és gyűlöletek dúlnak – magától értetődő dolog, tautológia. Meglepőbb, mennyire visszatérőek a szövetségesek közötti ellentétek is. Jó példa erre a Romániával Bukarestben (egészen pontosan a román főváros melletti Bufteában) kötött különbéke. Oroszország békéje után a nyugati antanthatalmaktól elszigetelt Románia is békét kért.

Törökország és Bulgária abban volt érdekelt, hogy a legyőzöttet Délen kisebbítsék meg, Bulgária javára. A törököknek ez annyiban volt érdeke, amennyiben remélték, a bolgárok északi területi gyarapodása esetén kárpótlást kaphatnak a bolgár.

A Monarchia viszont Románia erdélyi határán akart kiigazításokat, természetesen a maga javára. Végül a németektől támogatott osztrák-magyar álláspont érvényesült, amennyiben kisebb határkiigazítások történtek Magyarország javára, de Bulgária is kisebb területet kapott Dobrudzsában. Egyedül Törökország maradt hoppon.

A béke szabad átvonulást biztosított a központi hatalmak erőinek Oroszország ellen. A román haderőt a Monarchiával és Németországgal szemben demobilizálták, a szovjet kormánnyal szemben azonban aktív maradhatott. (Meg is szerzi majd Besszarábiát!)

Románia éppúgy volt győztese az első világháborúnak, mint Szerbia: vereséget szenvedett, mégis realizálhatja majd hadicéljai nagyobb részét, mert a nyugati antant a románok (és szerbek) számára is megnyeri a háborút.

Egy különbség mégis szembetűnő. Szerbia a teljes katonai vereség ellenére, noha területének minden négyzetcentiméterét elfoglalták, nem kért békét. Románia különbékéjét – ellentétben a bolsevik Oroszországéval – nyugati szövetségesei nem büntették meg.