A bujdosók

1918 | Január

Erdély Jenő: A front lelke
Magyar tábori újságok nyomán

Nem, ezt a másik világot nem szeretheti a front szenvedő katonája s gúnyja, talán megvetése is, nyomon követi azt a bajtársat, akit sorsának véletlene visszavet a frontról a Hinterlandba. "Levél egy hazabujdosott barátom után" címmel - Tompa után szabadon - ezt írja többek közt a front egyik epés dalnoka:

Szó nélkül távoztál, tűszúrás volt sebed,
Kártyanyereségtől teleduzzadt zsebed.
Roham, puskagolyó ádáz tusa napja,
Becses személyedet szembe sohse kapja.

---

Mond csak, mikor a baj folyton nő, nő nálad,
Nem kisért téged az árvánhagyott század?
Harcosaid éjjel, nappal küzdő teste
Nem jelenik-e meg előtted úgy este?

Éjjel cigányzene röpke tündér szárnyán

Nem lopódzik hozzád az elhagyott bálvány?
S kávéházi bársony pamlag lágy ölébe
Véres diadalok gyönyörűn bús képe?

De a front nem irgalmatlan, nem ótestamentumian kegyetlen, mert a hosszú vers vége felé ezeket írja a szerző:

Ha majd magasra nő adósságod tornya
Úgy, hogy gyönge vállad roskadásig nyomja,
Hagyd el az otthoni világot, a hiút,
Keblünkre fogadjuk a tékozló fiút!
(A 16-os Honvéd, I. évf. 8. sz.)

Úgy látszik azonban, az ilyen invitálás nem mindig hatásos és az, aki visszaszokott az otthoni világba, nem szívesen marad kint ismét a fronton, mint A Négyes Honvédek Háborús Lapjának "B... Deku" című versében (II. évf. 6. sz. 21. old.) olvassuk. A cím megértéséhez tudni kell, hogy a D e k u szó, amely keresztnevet akar helyettesíteni, a dekkolni, önmagát fedezni, átvitt értelemben hátul óvatosan meglapulni jelentésű katonai műszóból ered. És most álljon itt a vers:

Olyan régen vártuk, visszavártuk,
S nem hagyta a sors, hogy viszontlássuk!
Hányszor hozták pedig hirül róla,
Hogy épen hozzánk van indulóba! -
S nem jött! nem jött!...
Lemaradt valahol a menet közt...

Annyi várás után végre! végre!
Szivárvány derült a négyes égre:
Megjött! megjött!
Bevonult tucatnyi testőre közt.
Az ezred örömben kéjben úszott...
- Egy hetet ott elől ki is húzott,
S - sacrament! sacrament!
Optikát tanulni Buzányba ment,
Géppuskát tanulni Brányba ment,
Hátrament, hátrament!...

Minden humoros színezet dacára is átcseng e sorokon a sors egyenlőtlen fordulása fölött érzett elégedetlenség. A front mint minden zárt közület, ahol egymagukban, vagy egymásra utalva élnek egynemű emberek, igen érzékeny lelkű s hajlandó igazságtalanságot látni olyan dolgokban is, melyek a kívülálló számára teljesen méltányosak, helyesek, rendben lévők.

"Mi a különbség a honvéd és a hadseregbeli magyar katona árvája és özvegye között?" - kérdezi a Harminchetes Újság "Harctéri levél"-írója (II. évf. 15. sz.), mikor arról szól, hogy a lapokban gyűjtőpropaganda folyik az elesett honvédtisztek hátramaradottainak segélyezésére létesült báró Szurmay Sándor alap javára.

"Nagy Sándor vagy Kis Péter árváival nem törődik senki, miért ez a különbségtevés?" - kérdi tovább, mikor azt rója meg, hogy a Pesti Hírlap több mint 30.000 koronát gyűjtött Polyák István egykor híres rendőr hadiárvái javára.

Van egy kis öntudatlan kegyetlenség ebben a kérdésben, hiszen Istenem a legjobb volna, ha a háború rengeteg hadiárváját fejenként legalább 30.000 koronával lehetne támogatni! De a szigorú harminchetes igazságtalanságokat kereső érzékeny lelke nem ebből a szempontból fogja fel a dolgot.