Abból a tételből indulok ki, hogy valamely nép, nemzet vagy ország, általában az embereknek bármilyen rendű közössége csak akkor boldogul e magasabb rendű egységek küzdelmében, ha ki tudja használni a rendelkezésre álló természeti és szellemi energiákat. Annál jobban boldogul és annál magasabbra emelkedik, minél jobban sikerül ez neki.

Az elsőbbség kétségkivül a szellemi energiát illeti, mert hiszen a természeti energiák kihasználását csak megfelelő szellemi energiák végezhetik. A szellem ugyanis kitanulmányozta a természeti energiákat és jól megalapozott törvények alapján az emberi jólét emelésére a maga igájába tudta hajtani. Minden haladás, emberi jólétünknek minden eszköze, minden új dolog, a tudománynak és a gyakorlati életnek minden vívmánya valamikor valamely emberi agyban mint láthatatlan gondolat volt elrejtve, a mely a legtöbbször csak hosszas-keserves szellemi munka révén realizálódhatott.

Ámbár tehát kétségtelen, hogy az elsőbbség a szellemi energiát illeti, mégis kevesebbet tudunk róla, mint a természeti energiáról. Ez utóbbi jól definiálható, más alapfogalmakra visszavezethető, alapigazságokkal kapcsolatba hozható, a szellemi energia azonban csak összefoglaló név, melyet sem definiálni, sem alapfogalmakkal összekötni nem tudunk. De azért nem teljesen ismeretlen előttünk. Mindenekelőtt tudjuk, hogy nagyon különböző fokozatokban nyilatkozik meg, a mit megkülönböztető jelzőkkel szoktunk kifejezni.

E jelzők nem absolut, hanem csak relativ érvényűek és csak azért használtatnak, mert az ember nem önmagában, hanem kifejlődött társadalomban él. Minden egyén ugyanis bele van helyezve a maga korába, vagyis bizonyos természeti és bizonyos társadalmi viszonyok közé, a melyekbe a maga egyéniségét belekapcsolni kénytelen. E bekapcsolás mikéntje szerint az embereket három nagy csoportba lehet sorolni.

Az első csoportba tartoznak az önálló erős egyéniségek, kiknek szellemi energiája olyan fokú, hogy benne a természeti és társadalmi hatások folytán önálló fogalmak és társadalmi hatások folytán önálló fogalmak és igazságok fejlődnek ki. Ezek azok, akiknek szellemi fokozatát a genialitás, mély- és éleseszűség szavakkal jelöljük.

A második csoportba tartozók szellemi energiája nem képes új eredeti gondolatokat termelni, de igenis képes az uralkodó felfogásokat és igazságokat megérteni, magáévá tenni és azoknak magát alárendelni. Ezeket szoktuk okos, értelmes embereknek nevezni.

A harmadik csoportbeliek szellemi energiája az uralkodó felfogásokat és igazságokat sem tudja teljesen átérteni, de azért – mintegy kényszerhatás alatt – azoknak magát alárendeli. Ezek a közönséges és korlátolt eszű emberek, a kik vezetésre szorulnak.