Már a világháború kitörése előtti években egyre szaporodó számmal jelentek meg a budapesti könyvkereskedések újdonságai közt a mindenféle kísértethistóriák, fantasztikus és borzalmas történetek. Nagyobbára német import volt ez, a fölös bőséggel dagadó német misztikus öntötte el rikító födelű könyváradatával a magyar kultúra furcsa öbleit, a körúti könyveskirakatokat. S a világháború gyötrelmes évei alatt csak emelkedett ez a sajátságos szellemi "behozatal".

Ewers, Meyrink, s a többiek egy "művelt" család asztaláról sem hiányoznak. Tán a szenvedő tömegek keserves menekülése ez a realitások véres borzalmai elől a fantasztikumok irreális, feledtető birodalmába, vagy éppen ellenkezőleg, azért nőtt meg oly hihetetlen gyorsasággal a borzalmas történetek olvasóinak tábora, mert a szörnyűségekhez szokott lelkek már az irodalmi élvezetre is csak borzalom-ingerek hozzájárulásával fogékonyak?

Tény, hogy a közönség kapkodja az effajta könyveket s így eléggé nem becsülhető az olyan vállalkozás, mely a jót válogatja össze a borzalmak irodalmából s bocsátja az olvasók elé. Ilyen gyűjtemény a Kner Izidor gondos kiállítású kiadásában megjelent két kötet, melyek egyike Bálint Aladár szerkesztésében magyar írók misztikus novelláit, a másik Balázs Béla gyűjtésében külföldiek kísértethistóriáit sorakoztatja föl.

Nagyon érdekes a két gyűjtemény összehasonlítása. A magyar íróknak, úgy látszik, még nem igen esik tehetségük ügyébe a borzongató történetek műfaja. Igen jeles íróink is valahogyan bátortalanul, csaknem dilettáns félszegséggel alakítgatják a misztikus témákat s ahelyett hogy konkrét, érzékekhez szóló víziókat és lebilincselő érdekességű cselekményt nyújtanának, inkább bizonyos nagyon is irodalmi ízű "elmélyítések"-be bocsátkoznak, vagy legalább is szimbólumokká kendőzve tüntetik elénk a borzongató jelenségeket.

A kötet csupa jó színvonalú novellát tartalmaz, de maga a misztikum, a kísérteti vonás, meglehetős bágyadtsággal tűnik elő egyéb értékeik gazdag sorából. Két elbeszélést emelünk ki, melyek ízlésünk szerint a legfrissebb erővel kapják meg az olvasót.

Az egyik Laczkó Géza pompás humorú Merlin-novellája, kitűnő, hús-vér alakjaival, nagyszerű középkori milieujével, megragadó meséjével s a nyelv nemes bájával. Fantasztikum dolgában igénytelenebb és erőtlenebb Laczkó nagy indiai tárgyú doppelgänger-történeténél, melyet Babits Gólyakalifája mellett a legművészibb magyar fantasztikus elbeszélésnek tartunk, de így is a magyar gyűjtemény ékes és reprezentáns darabja.

A másik megragadó hatású novella Karinthy Frigyes Északi szél című műve, mely tele van a legkuszább legbizarrabb képtelenségekkel, alig van értelmesen elmondható tartalma, de előadásának buja heve, vad és lázas színei már az első sorok után a fülledt illatú és szivárványos szikrázású rejtelmes fantasztikum kábító őserdejébe varázsolnak.

A külföldi gyűjtemény jóleső szenzációja, hogy a napjainkban legdivatosabb s egyszersmind legértéktelenebb fantasztikum-gyárosoktól és misztikum-szállítóktól nem találunk novellát a kötetben. Legnagyobbrészt régi írók nagy gonddal írt elbeszéléseit kapjuk. Csaknem valamennyiben meglep az érzékfölötti jelenségeknek erős konkretizálása, a sejtelmes hangulatú eseményeknek eleven lüktetésű mesévé való fejlesztése.

Itt is különösen két elbeszélés ragadja meg az olvasót. Az egyik Poe Edgar csodálatos szépségű Ligeiája, a mondhatatlan szerelmi epedésnek földöntúli dimenziókba lendülő felmagasztalása. A másik elbeszélés Gogoly remekműve. Míg Poenál a félelmes és megrázkódtató hatású jelenetekhez a mélységes költészet édessége vegyül, Gogoly a nyers, vad ős-humort keveri boszorkányos meséjébe.

Meglepve látjuk, hogy a kísértet-históriák műfaja az emberábrázolásnak és érzésközlésnek mily nagyszerű lehetőségeit nyújtja. A két novellagyűjteményt azzal az érzéssel tesszük le, hogy a fantasztikus és misztikus elbeszélés műfaja irodalmunkban is inkább a nemesebb színvonal felé emelkedik s a silány újnémet gyártmányok helyett a régi jelesek kitűnő műveihez lesz méltó.