Sokan vannak, akik nem kedvelik vonatokon hirtelen folyósított ismerkedéseket. És ebben a tartózkodó uraknak igazuk van. Bármennyire megnyerő külsejű legyen az utitárs, sohasem lehet tudni, hogy a szeretetreméltó álarc mögött ki és mi rejlik, sőt e tekintetben néha igen furcsa tapasztalatokra tehetnek szert azok a szivélyes lelkületüek, akiknek elvük az, hogy az utazás unalmát tereferékkel minél sikerültebben elüzzék. Az ember így nagyon könnyen igen előkelő ismeretségeket kezdhet – zsebtolvajokkal s egyéb kalandor exisztenciákkal, akiknek igazi kilétét rendszerint utólag megmagyarázhatatlanul eltünt pénztárcánk vagy elemelt utitáskánk szokta felfedezni. Sőt a legtöbb kárvallott még ekkor is sötétben tapogatózik, s határozottan kedvetlenül diktálja be az utitárs személyleírását, akik mint földbirtokosok, ügyvéded mutatkoztak volt be nekik. Csak akkor csóválnak fejet, mikor az utazó tolvajok fényképgyüjteményében kénytelenek felismerni a "szolgabiró" vagy "földbirtokos" urat. Ki hitte volna?!

A túlságos ösmerkedést s az azzal járó bizalmaskodó gondtalan együttlétet a vonaton tehát nem ajánlhatjuk. A kedvesen töltött óráknak kellemetlen ráfizetés lehet a vége.

Eléggé tanulságos erre egy budapesti bankhivatalnok esete is, aki a minap Budapestről Kolozsvárra utazott. Vele szemben a II. osztályu szakaszban egy sápadt arcu fiatalember utazott. Bőbeszédű ember volt. Ügyvédjelölt benyomását tette, sokat politizált s tagadhatatlanul talpraesett megjegyzései voltak. Az éjszaka azonban mind sötétebb lőn, s az utasok lassanként elálmosodtak.
A bankhivatalnok már valahol Kolozsvár táján ébredt fel. Önkéntelenül is felnézett a podgyásztartóra, ahol egy sárga utibörtöndöt helyezett el. A szükséges utazócikkeken kivül az okmányait és pénzét tartotta benne. Okosan, nehogy a zsebéből kilopják. De mármiként erőltette a szemeit, az utibőröndje eltünt. A sápadtarcu ügyvédjelölt is leszállott valamely állomáson. Csakis az vihette el. Rögtön lármát csapott a bankhivatalnok, s akkor kiderült, hogy itt nyilván elcserélésről van szó. Egy gazdátlan, szintén sárga bőrönd maradt ott, mely helyett a sötétben és a sietségben az ügyvédjelölt a bankhivatalnok bőröndjét kaphatta le.

A bankhivatalnok tehát megnyugodva szállt le Kolozsvárt a vonatról. Valószinüleg az ügyvédijelölt is észrevette a tévedést, s akkor kölcsönösen kicserélhetik az utibőröndöket. Csakhogy neki is jó volna, ha megtudná, kicsoda az ügyvédjelölt és kötelességszerüen a rendőrségen jelentette az esetet.
A rendőrségen azután felbontották az ügyvédjelölt bőröndjét. Nos ugyancsak rossz cserét csinált a kis szórakozott. A bőröndben ruha között több ezer koronát és a legfinomabb – betörő-szerszámokat találták. Olyanokat, aminőket kasszafúrásoknál használtak. Igy derült ki, hogy a rokonszenves ügyvédjelölt veszedelmes betörővel azonos és éppenséggel nem valószinü, hogy jelentkezni fog elcserélt holmijáért.

Némelykor tehát egész ártatlanul ilyen gentlemanekkel utazik és ismerkedik az ember a vonaton. A tartózkodás eszerint nemcsak fölös előkelősködés, hanem hasznos óvatosság is.