Egy földbirtokosnak künt a szőlőhegyekben egy elég kényelmesen berendezett kerti háza volt. A napokban kisétált oda, de – oh borzalom!

A házikó kongott az ürességtől, minden ki volt onnan hordva. Egy-két elhullajtott holmi az ösvényen, meg a szomszéd kertjében mutatta, hogy a kipakolás igen sietősen történt.

A földbirtokos nagyon szivére vette az ügyet, s egy pár értelmes emberrel maga kezdett nyomozni. A tolvajok nyilván csak hamis utra akarták terelni a nyomozást. Egy pár nap mulva azonban mégis megtalálták az ellopott butorokat és egyéb ingóságokat egy – turbékoló szerelmes pár lakásán. A szót természetesen az uj menyecske vette át, még pedig a következőképpen:

- Nem vagyunk rablók, fosztogatók! Isten látja a lelkem. Hanem hát nagyon szeretjük egymást az urammal. Lakás csak volt valahogy, de butor nélkül nem házasodhatunk. Venni, azt meg nem lehet. Kinek van ennyi pénze?! Az urnak pedig ott volt a kerti házban annyi butora, ott állt mind, senki sem használta. Hát gondoltunk egyet: télire majd elvisszük magunkhoz. Tavasszal ugy is olcsóbb lesz a butor is. Akkor majd akár vissza is adjuk. A szegény ember ma ugy segit baján, ahogy tud….

A korszerű érvelést természetesen nem fogadták el. Még furcsább rekvirálásban volt azután része egy most leszerelt katonatisztnek. A főváros határában egy villában lakott a békében. Mikor hadbavonult, felesége sokáig busult egymagában a villában, tavaly azonban – se vége, se hossza annak a háborunak! – szülei unszolására hazament.

Most végre megérkezett a férj az olasz frontról és boldogan siettek otthonukba, hogy ujra kezdjék el az életet ahol elhagyták. És ekkor nagyon kellemetlen meglepetés érte őket.
A villa megvolt ugyan, de a szó teljes értelmében kifosztva mindenből. Még a szegeket sem hagyták ott. A kétségbeesett házaspár nyomban a rendőrségre sietett egy pár napi nyomozás után a következő tényállás derült ki:

A tavasszal beállitott az elhagyott, lakatlan villába egy férfi és egy nő – házaspár, ahogy a szomszédok mondják – és annak rendje és módja szerint beköltöztek a villába. Sőt igen jól érezték magukat. Langyos nyári estéken őnagysága a verandán pongyolában olvasgatott, a férfi pedig legnyugodtabb nyárspolgár módjára szivarozgatott, mindenki az uj tulajdonosnak nézte őket. A villát eladták! – ez volt a vélemény.

Ősz felé azután megjelent egy nagy társzekér, arra felhordtak minden holmit és elmentek. A szomszédok igazán csak személyleirással szolgálhattak. Mindössze ez is volt az egész, ami feltünt.
De hogy betörők lettek volna, akik a maguk módja szerint igy el is nyaralgattak, az igazán senkinek sem jutott eszébe…