Amikor a forradalom láza végigsepert az országon, Biharmegye egyik kis faluja szintén nem birt magával. forrottak, izzottak az indulatok….valamerre kirobbanó utat kerestek. És ekkor valamelyik falu rossza kiadta a jelszót:
- Üssük a zsidókat!
Nagyon tetszett s a hirtelen felkerekedett pogrom vitézei többek között a boltos lakásába és üzletébe is belátogattak. Egy óra mulva tisztára volt rámolva minden. Nem maradt ott semmi, sőt senki…A halálrarémült izraelita feleségével és apró gyerekeivel nekivágott a havas sárnak s meg sem állt Nagyváradig. Csak ott ért rá busulni. Mert igazán nem érdemelte meg ezt a sorsot. Jót tett mindenkivel a faluban, nem árdrágitott nem csalt. Érthetetlen mi történt, mikor úgy szerették az egész faluban. Nem is nyugodott bele sorsába. Megirta keservét ékes szép szóval az ő szeretett jó magyarjaihoz, kinyomatta vagy pár száz példányban és elküldte a falujába.
A boltos röpirata méltó feltünést keltett. Az emberek összeültek s ugy olvasták. Nem beszéltek egyébről, mint a zsidó leveléről.
- Hát az mán igaz! – vélekedtek a szóvivők – derék ember volt, nem érdemelte meg, hogy földönfutó legyék…
Mindenki helyeselt. Nagyon restelték, de még sem mozgatta senkisem az ujját. Egy pár nap mulva azonban kiderült, hogy ez is, meg az is hiányzik a faluban – se só, se cukor – pedig máskor mindig volt a boltosnál. A dolog a községtanács elé került, ahol csakhamar bölcs határozatba ment, hogy a zsidó – félreértés áldozata, s azt meg kell reparálni.
Rá való vasárnap tehát a menekült boltos váradi menedékhelyén három ünneplőbe öltözött gazda jelent meg mint küldöttség. Virágos szóval köszöntötték fel a kiüzött embert.
- Ne tessen rossz néven venni! – fejezte be a deputáció szónoka a verset – egy kis félreértés volt. Kend a mi zsidónk és mi sem engedjük a mi zsidónkat. Maga is derék magyar ember, visszük magunkkal!
A megtisztelt boltos meghatottságában sirni kezdett.
- Mennék én haza – mondotta azután – de hát nincs egy párnánk, ahová lefeküdhetnénk, nincs egy skatulya gyufa, mit árusithatnék. Mit csináljak maguk között?!
A három gazda ravaszul hunyoritott.
- Bizza azt csak ránk! És most már ne legyék semmi szó, muszáj gyünni.
Nehéz szivvel felpakolt hát ujra a boltos asszonyostúl, gyerekestül. De minő meglepetés?! A bolt tele volt, az áru szép rendben, s a lakás is cukros tiszta, egy szög nem hiányzott. A biró parancsára mindent visszavittek, kitakaritották s elrendezték a boltot s lakást.
A „félreértés” jóvá lett téve…harsány éljennel köszöntötte a falu az ő zsidaját, aki meg csak egyre törölgette szemeit. A megindultságtól, a hálától. Becsületes, jó szive van mégis csak a magyarnak.