Az Uránia 1918. évi májusi számában le voltak írva oly elektromos főzőedények, melyek külön fűtőtest nélkül működnek. A következőkben még egy ilyen főzőedényt írunk le.

A tulajdonképpeni főzőedény porczelánból készül. Külsejére nézve lapostálhoz hasonlít, a melyet szekrénykébe helyeznek el. A tálnak feneke hengeralakra ki van mélyítve és e mélyedésbe belenyúlik két egymással szemben álló szénpálczika, melyeket a fenekén keresztülhúznak. Ezek a szénpálczék azok az elektrodok, a melyeket az áramforrással összeköthetünk. A mélyedésbe vizet öntenek, aztán a tálra tolnak egy likacsos fémlapot és végül az egészet beborítjuk egy gömbalakú fedővel (F), hogy a hőt belül elraktározhassuk.

A mint az elektródokat az áramkörbe kapcsoljuk a víz felmelegszik, gőz fejlődik, a mely először a lyukas lemezen lecsapódik, vizzé sürüsödik és visszaomlik a főzőedénybe. Ez a folyamat addig ismétlődik, míg az élet például a tojás, burgonya stb. a víz forrpontjára fel nem melegszik. – Ennek beálltával a gőz sűrítése a léggömbalakú fedél belső felületén megy végbe, mert ez a hőforrástól távol lévén, fel nem melegszik. Az ily módon lecsapódott vízpára nem ömlik vissza az edénybe, hanem a gömbfedél belső felületén végig lecsurog az edény karimáján kivágott csatornába (D) A víz egyre fogy, míg teljesen el nem gőzölög, de ekkor az áram önműködően megszakad. Tapasztalat szerint 3 tojás megfőzéséhez 1 1/2 kávéskanál víz elégséges.

A főzéshez aránylag csekély áramfogyasztás szükséges. Egyetlen hátránya az, hogy csak változó áram hozzávezetésekor működhetik jól, mert egyenáram hatására a víz – mint ismeretes, alkotórészeire bomlik.