A szoptatós, az apró gyermekes anyák, hála a hatóságok humánus gondoskodásának, elővételi jogokban, jegyekben részesülnek az „ácsorgásnál”. Mindenkit megelőzve, őket szolgálják ki először a burgonya, zsir, petróleum és egyéb kincseknek szétosztásánál. Természetesen nem gratis, hanem drága pénzükért.

Mert hej, de keserves ott órákig lökdösődni, amig az ember a zordképü árusitó elé taszigáltatik. Néha hiába a legádázabb birkatürelem, mire odaérünk, gunyosan szembe nevet a tábla: Elfogyott.
A fiatal vagy a nyilván jövendőbeli mamáknak igy jó dolguk van. Ebbeli minőségüket azonban szemmelláthatóan igazolni tartoznak, különben rendőrék megfelebbezhetetlenül az utolsó sorba állitják őket. Mi következik mind ebből?! Az, hogy örvendetes módon – szaporodunk. Mese mindaz, amit a népesség fogyásáról és pusztulásáról irnak a hadielmélkedők. Annyi a gyerek, a sok apró, sivalkodó poronty az ácsorgásposzton, hogy csuda. Csakugy rinak-sirnak a mamák karjain.

De mégis baj van! Csudálatosan hasonlitanak a picik egymáshoz. Hol egy szőke, hol egy barna mama karján. A megfejtés pedig? Hát ára van az apró jószágnak, melyet derüre-borura kölcsön kérnek, helyesen vesznek. Van olyan apró gyerek, aki reggeltől-estig keres, természetesen mindig más és más mama gondozása alatt. Kár, hogy ez a furfangos rendőrség ebbe is beleártja magát ujabban s ezt az üzletet sem respektálja. A hirtelen azzá lett mamáknak bizony igazolniok kell, hogy az a csecsemő csakugyan az ő édes gyereke.

Kedves a következő eset is, melyet egy uriasszonyka mesélt el, aki cseléd hiányában – oh azok a cselédmizériák! – szintén kénytelen ácsorgással beszerezni a mindennapi zsirt, krumplit és olcsó baromfit. Még pedig kalap nélkül, különben nem birná ki a bolseviki izü csufondároskodásokat.
- Megyek – mondotta – egy kis olcsóbaromfi után a vásárcsarnokba. Hosszu-hosszu sor kigyózott már az árusitó bódé előtt. Szent isten, - elmélkedtem magamban – betelik vagy másfélra, amire sorra kerülök. Azon gondolkoztam, hogy beálljak-e vagy sem, mert hát odahaza is elkel igy délelőtt a munkás kéz, amikor elém toppant egy suhanc:
- A nagysága ugy-e szeretne már jó elől lenni?! Látom az arcáról. Hát ha megfizet, végezhet tiz perc alatt.
Végignéztem az ifjoncon, akinek egy cseppet sem volt valami bizalomgerjesztő külseje. Ez akar engem protezsálni?!
- No, no, nem kell engem fitymálni! Nézze, ott elől az a kis lány a nővérem. Három koronáért átadja a helyet. Lejebb ott pedig az öcsém. Az a hely két koronáért is kapható. Melyik tetszik?!

Ez az élelmesség annyira meghatott, hogy a két koronás helyet rögtön meg is vásároltam. Igy egy negyed óra alatt végeztem. A három koronás helyet pedig egy elegáns dáma vette meg. Azaz oda sem állat. Egy cédulára felirta mi kell neki s az élelmes ácsorgási üzér szépen megvásároltatott mindent a nővérével. De talán jó volna, ha a rendőrség mégsem türné meg az ilyen üzleteket! Nem is türi! Javit a helyzeten.