Április 13-án Bécsben már hire járt, hogy gróf Czernin lemondott, mindjárt okát is adták: azért mondott le, mivel nem volt tudomása a királynak Sixtus herczeghez irott leveléről, mikor a bécsi községtanács küldöttsége előtt április 2-án Clemenceau békehajlandóságáról beszélt.

A külügyminiszter lemondásáról elterjedt hir valóra vált, s 14-én már hivatalosan jelentették, hogy a külügyminiszter beterjesztette lemondását ő felségének. Ő felsége a lemondást elfogadta és gróf Czernint utódának kinevezéségi megbizta az ügyek továbbvezetésével.

A mi a lemondás okát illeti, azt mondják Bécsben, hogy egyáltalában nem felelnek meg a valóságnak azok a hiresztelések, a melyek gróf Czernint a Czernin – Clémenceau-affér áldozatául állitják oda. Hamis az a felfogás, mintha gróf Czernin visszalépése Clémenceau győzelmének volna tekinthető, a ki miként legutóbbi kommünikéje bizonyitja, már attól sem riad vissza, hogy hivatalos nyilatkozatban olyan hangot használjon, a mely nyilatkozatát a diplomáczia történetében példátlan állami dokumentummá bélyegzi.

A lemondás igazi oka oly differencziákban rejlik, a melyek egy idő óta az uralkodónak és külügyminiszterének felfogása között felmerültek és a melyekből gróf Czerninnek azt a benyomást kellett nyernie, hogy nem rendelkezik a király bizalmával oly mértékben, a melyet a kifogástalan ügyvitel szükségessé tett volna. Ez gróf Czernin visszalépésének igazi oka és valóban tragikus rendelése a sorsnak, hogy két oly férfiunak, a kik mindegyike előtt ugyanaz a magasztos czél lebeg: a becsületes békének mielőbbi elérése, el kell válni egymástól.

Gróf Czernin nem azért mond le, mintha az ő politikája más irányvonalakat követne, mint a melyek az uralkodó előtt lebegnek, hanem azért, mert egyes részletkérdéseken tér el felfogása a királyétól.