Aki még ma is tejjel és mézzel folyó hazának mondja Magyarországot, bizonyára javithatatlan fantaszta. A tejecske bizony alig csöpög s a méz is legfeljebb műméz alakjában méregdrága áron mindössze csak szivárog. Mindazonáltal Lajtán túlról sóvárogva tekintgetnek Lajtán innenre, mert Európa éléskamrája a háboru alatt sem tagadta meg magát teljesen. De az már baj, hogy gyakori az élelmiszer csempészés.

Hogy ez nem megy könnyen, sőt, hogy a határőrzők ébersége nagyon gyakran rajtaüt az üzérkedő csempészek buzgalmán, arról mindenki akár személyesen is meggyőződhetik, ha nem sajnál egy utat Budapesttől Bécsig. A büntetés, hogy a csempész utastól elszedik, elkobozzák a holmit és esetleg rögtön le is csukják a tettenértet. Magától értetődik, hogy ilyen körülmények között mindenki a rendelkezésre álló leleményessége és furfangja legjavát produkálja abban az igyekezetben, hogy hogyan dugja, rejtse el azokat a cikkeket, melyeket szép titokban exportálni akar. Akadtak feltünően hizásnak indult hölgyek, akik apró liszttel telt zacskókkal tették kivánatosan körvonalassá különben szikkadt termetüket, még találékonyabbak végig nullás liszttel bélelték ruhájukat, nemrégiben pedig előkelő külsejü cilinderes ur került kézre, akinek az volt a hibája s nevezetessége, hogy köszönésnél világért le nem vette volna nagytornyu cilinderét. Miért?! Azon egyszerű okból, mert a cilindercsőben pléhedény volt tele finom – disznózsírral.

Még jóizübb azonban a következő eset: Robog a vonat Érsekujvár felől. Egy jól megtömött II. osztályu szakaszban élénk terefere folyik.
- Nehéz az élet. De minálunk még hagyján, hanem odaát! ….Minden árt megadnak! – erről szól a diskurzus, amely mind fesztelenebb, sőt bizalmasabb lett.
- Én ugyan nem kereskedem, hanem egy rokonomat segitem ki Bécsből! – mondotta egy uriember – vagy öt kiló lisztet juttatok neki, csak aztán meg ne csipjenek a határon! – aggodalmaskodott.
A vonat tovább robogott s egyik állomáson felszálltak a határrendőrök. Általános podgyászvizsgálat! A mi utasunkhoz is belátogattak.
Szigoruan néztek szét a határrendőrök.
- Nem visz-e valaki tilos holmit?
- Tessék csak annál az urnál kutatni! Ő maga mondta, hogy lisztet akar átcsempészni! – szólalt fel egy hölgy, aki idáig csendesen és közömbösen ült a sarokban.
Az ur, ki az előbb vigyázatlanul kikotyogta titkát dühösen nézett az árulkodóra. És meg volt botránkozva a többi utas is. De nem használt, a lisztet könyörtelenül elkobozták. Mikor a határrendőrök elmentek, éktelenül rátámadtak a besugóra. Az pedig csak kacagott.
- Majd mindjárt nem fognak haragudni! Hiszen én magam is tizenöt kiló lisztet pakkoltam be. Abból szivesen átadok uraságodnak öt kilót. Marad nekem tiz. Csak azért árulkodtam, hogy én annál biztosabban bántatlanul maradjak és ugy-e sikerült: meg sem nézték az én podgyászomat?!