Amikor a tisztelt panaszos felek a rendőrség elé zarándokolnak, csak ritka esetben viszi őket oda az őket ért jogsérelem feletti háborgás, mely erélyesen azon fáradozik, hogy a jogtiprót, a törvénynek ellenszegülőt okvetlen érje a méltő bünhődés, amint azt már a büntetőtörvény nap-, hónap- és évszámra kiméri. A legtöbb ember miatt akár fusson a tolvaj, csak azt a tömött tárcát adja vissza, vagy küldené meg az ellopott aranyóráról legalább a zálogcédulát. Mit érek vele, ha a tolvaj megvan „lakat alatt is ül, de a pénzem, a holmim oda van?” Igy gondolkozik a legtöbb ember igen önösen….mi közben édeskeveset törődik a megsértett jogrend helyreállitásának szükségességéről és egyéb szépen hangzó frázisokról, melyket a tudósvilág kikölt.

Különösen méltatódik ez a felfogás a praktikus észjárásu országokban, igy legjobban Angliában és Amerikában. Ott a rendőrség háta mögött tolvaj és kárvallott egyenesen egész kedves alkuba bocsátkoznak. Mr. Johnnak például a Hyde Parkban ellopják láncostul az aranyóráját. Erre mr. John még aznap egy hidetést tesz közzé valamelyik lapban, amely szerint az a gentleman, aki ez idő szerint a mr. John órája felett rendelkezik, - itt a leirás – ennyi és ennyi pénzbeli rekompenzálás ellenében legyen szives azt alanti cimhez eljuttatni. Ami meg is történik gyakran.

Ha pedig valakinek derogálna, hogy közönséges tolvajokkal tárgyalásokba bocsájtkozzék, akadnak közvetitésre ajánlkozók – rendszerint elöregedett kitünőségek, kik az enyves mesterséget már mint aktiv működők gyakorlatilag nem birják – akik a fennálló nehézségeket holmi jutalék fejében szivesen áthidalják meglopott és tolvaj között.

Ennyire praktikusak mi természetesen még nem vagyunk. Nálunk főképpen még a rendőrség intézi az effajta ügyeket, természetesen előirásosan, a tolvajt megillető kellemetlen következményekkel együtt. A jutalék ilyenkor annak rendje és módja szerint egyik-másik nagyobb bünügyben kitüzött jutalommá válik, mellyel gyakran meg lehet ingatni a tolvajhoz beavatott közelállók szolidaritását, másrészt pedig a jutalommal rendszerint a nagyközönség segitsége is bebiztositódik.

Igy volt az a legutóbbi félmilliós szeszcsalásnál is, melynél meg volna már a delikvens, sajnos azonban a pénz nem került meg, pedig tizezer korona jutalom van kitüzve a nyomra vezetőnek. Hát akadt is ilyen elég! De csak ilyenformán:

A rendőrséghez beállitott egy titokzatos úr. – A detektivfőnök urral szeretnék négyszemközt beszélni! – mondja. – A félmilliós szeszcsalás dolgában! Meglesz a pénz, de okvetlen igényt tartok a jutalomra. Erről biztositották. – Erre folytatta: - Van az angyalföldön egy jósnő. Tessék a csalót, akit az urak letartóztattak, velem oda elvinni és a jósnő – nagyszerü asszony – lefogja olvasni az arcáról, hová rejtette a pénzt. Annak ugyan hiába titkolja!

Felesleges mondani, hogy erre a jó adatra a rendőrség illőn figyelmeztette azt az urat, hogy az ajtó távozás után csendesen záródik. Elég jellemző azonban az eset. Humor és mégis ténybemenő igazolása annak, hogy nálunk többnyire még csak igy festenek jó segitségképp a kármegtérülésben ajánlkozó közvetitők és segitők.