A mult hét utolsó napjaiban többféle szenzációs hiresztelés kelt szárnyra a béke kérdésével kapcsolatban. Beszéltek arról, hogy a pápa a nyilvánosságra hozott jegyzéken kívül még egy bizalmas jegyzéket is küldött volna a hadviselőkhöz, egy másik hír pedig arról szólt, hogy Németország intézett volna bizalmas jegyzéket a pápához és bejelentette, hogy – bizonyos feltételek mellett – lemond Belgiumról.

Közben elhangzott Asqutih beszéde s a békeremények kissé megcsappantak. Mégis izgalmas érdeklődéssel várták a német birodalmi gyülés nagybizottságának pénteki ülését, amelytől a pápához intézett válaszjegyzék kiegészítését remélték. A német kormány ebben a jegyzékben elfoglalta a leszerelés és a döntőbiróság eszméjét és hajlandónak mutatkozott arra, hogy a béke feltételeiről tárgyalásba bocsátkozzék. A részletekre azonban nem terjeszkedett ki, és így Belgiumról sem nyilatkozott.
A német kancellár pénteki beszédében sem tette meg Angliának azt a szivességet, hogy békefeltételei még a tárgyalások előtt részletesen feltárja ellenségei előtt. Ellenkezően, Michaelis megcáfolta azt a hírt, mintha a német kormány bármiről is lemondott volna, amit a béketárgyalás számára becses zálogaként tartogat a kezében. Az ilyen lemondást, fejtette ki a kancellár után Kühlmann külügyi államtitkár – nem jelentene mást, minthogy Németország minden haszon és ellenérdek nélkül egy erős fegyvert kiad a kezéből. Asquith beszédére azzal válaszolt a kancellár és az államtitkár, hogy szemlét tartott az entente országain és mindenütt csak bajt, visszavonást és kétségbeejtő reménytelenséget talált. Franciaországot és Olaszországot belső összeomlás fenyegeti, Oroszországban a káosz vette át uralmát, mindezzel szemben Németország halad tovább a maga utján és győzelmes fegyverét nem adja ki kezéből, amig a tisztességes békét kinem vivja.

Ez a beszéd kétségtelenül csalódást okozott mindazoknak, akik a mult héten szállongó hírek alapján preciz békefeltételeket és harcias beszédet, az államtitkár pedig hangsulyozta az egész ország békekészségét és a kormánynak a népképviselettel való együtt működését.

Hogy mi az oka annak, hogy a várt részletesebb nyilatkozatok elmaradtak: Asquith vad követései-e, avagy a nagynémetek és a konzervatívok szívós ellenállása, mi nem tudhatjuk. A diplomácia kulisszái mögé nem látunk és nem ítélhetjük meg melyik módszer az, amely gyorsabban békére vezet.

Annyi azonban nyilvánvaló, hogy a békéhez vezető ut még nagyon hosszadalmas, nagyon nehéz és ugy a németbiroddalmi gyűlésen, mint Anglia kormányköreiben sok mindenféle dolognak kell történnie addig, míg a tárgyaló felek a zöld asztalhoz ülhetnek.