Bródy Sándor - A dada
Harmadszor néztem meg az idők folyamán Bródy Sándor darabját s háromszor próbáltam beszámolni magamnak azokról a benyomásokról, amelyeket e darab előadása bennem kiváltott. Már annakidején sem pusztán dramaturgiai szempontok voltak azok, amelyekből impresszióimról számot adtam: soká, nagyon soká nyugtalanított ennek a megesett, pesti tengerre taszított kis parasztleánynak sorsa; valami olyan felelősségfélét éreztem, mint a dada gazdája, az aktaszignálásban megsavanyodott Frigyes ügyvéd, aki ezt úgy fejezi ki: "valami rendnek kellene lenni a világon".
Valami rendnek kellene lenni a világon, mondottam magamban, mikor éjnek idején ("éjnek évadján" mondanák a darabban) kiteszik a dadát az utcára s az a maga kis bosszújától végleg megzavarva megy a Dunának, a gyufának, meg ami halálnem ilyen szegény cselédlányok részére csak le van téve itt a földön. Egyetlen sikolynak éreztem a darabot s mindig mély meghatottsággal gondoltam három felvonásának egy-egy megrázó jelenetére, melyek brutális erővel és őszinteséggel emelkednek ki a mindig érdekes, bár nem mindig drámai dialógusból. Soha azonban a darabnak egész irodalomtörténeti jelentősége olyan nyilvánvalóvá nem vált előttem, mint a Nemzeti Színház reprise után.
Ami emberien és művészien értékes van Bródy Sándor darabjában az most - amikor már technikailag sok mindent másként csinálunk (Bródy tán legkevésbé), amikor száz színpadi fogás, ezer boszorkányság mindenféle színpadi ötletet segít érvényesüléshez - éppen ezeknek a tapasztalatoknak a világításánál most egyszerre reliefet nyert, sőt drámai hatásban fokozódik. Milyen mellékessé vált is mindaz, ami primitívség a darab technikájában van, mennyire megérződik, hogy amiért e darab íródott - a szegény dadának vergődése, üldöztetése (mit allen Hunden gehetzt), minden töviseken való meghányattatása - az java művészet, java irodalom.
Akadtak okvetetlenkedő kritikusok, akik azt nem értették meg s akik szigorúan felhúzták a szemöldöküket, merthogy a Nemzeti Színház Bródy darabját előadta. Mért éppen ezt? mondották és szigorú kritikával rótták meg mindazt, ami a darabban mellékes, de süketen, vakon haladtak el a darab igazi értékei mellett.
Hát azért, mert a modern magyar drámairodalomban ez az első igazi szociális dráma (egyébként Bródy minden darabjában egy szociális probléma van, mely fűti, izzítja drámáját, egyének dolgai csak úgy érdeklik, ha mélyebb szociális perspektívájuk van); mert a szociális probléma e darabjában eleven húsba vág, mert alakjai, akiknek közén e probléma felvetődik - a dada, a parasztszülők, az ügyvéd, a rendőr - élnek igen intenzív animális életet, s mert ami, velük és általuk történik az író drámaian tudja alakítani. Mindezen illett volna a kritikának elgondolkozni, - különösen ha tudta, hogy Ambrus Zoltán volt az, ki Bródy művét előadásra kitűzte.
Ha valamit lehet és szabad kifogásolnunk a darabban: az egésznek ótestamentomi kegyetlensége. Ha csak egyetlen ember volna a darabban, aki egy megértő szót szólna a megesett parasztleányhoz, egyetlen jelenet, melyben - miként Hevesi Lajos gyönyörűen mondotta, gondolom Rose Bernd-ről írt kritikájában, az uterus szólna az uterushoz. Az istenes Péter szavai nem jutnak el a leány szívéig, éppen olyan idegenek tőle, mint gazdája fanyar csábítása, kapzsi szüleinek gyöngédsége. Egyetlen éles sikoly az egész darab.
Az előadásból hiányzott az egységesség. Valahogy úgy részletekre bontódott az egész, jelenetek sorozatát kapták a dráma helyett. Holott a szereplők igazán ambícióval teljesítették feladatukat. Bayor Gizi a dada szerepében igen figyelemreméltó, bár egyenlőtlen volt. Legjobb jelenetében csak úgy mókázta a szerepét, mintha önmagát utánozná, (vagy Varsányit) - sírása legtöbbször népszínműszerűen hatott, más jelenetekben viszont, különösen amelyek drámai erőt kívántak meg, egészen elsőrendű volt.
Így az első felvonásban, mikor az istenes Péter megkéri a kezét s csak ül hangtalanul a kemencepadkán, lábait lelógatva s kissé bambán maga elé meredve; - meg a második felvonás utolsó jelenetében, mikor emberi haraggal, cseléd komiszsággal asszonyára vall, igazán felejthetetlen volt. Kétségtelenül művésznő, csak mihamar el kell felejtenie a komédiázást. Rákosi Szidi és Somlai Artúr parasztpárja tökéletes volt; el voltam tőlük ragadtatva. Aminthogy a darab komoly sikerének szívből örültem.
Fenyő Miksa
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!