Két úr, utánok egy rendőr állitott be a fogalmazóhoz. Az egyik uron erősen meglátszott, hogy nem ő kivánkozott ide, hanem bizony csak az „erőszak”-nak engedett, ami azonban most inkább valami gyöngéd figyelemben nyilvánult. Már mint a rendőr részéről, aki szemmel láthatólag ragaszkodott a szóban forgó urhoz, a világért el nem engedve azt.
Most egyszerre mind a hárman beszélni kezdtek. Talán végig igy ment volna, ha a fogalmazó ki nem adja szigoruan a vezényszót:
- Csendet kérek! Előbb a rendőr beszéljen!
- Jelentem alássan a tekintetes fogalmazó urnak! – fohászkodott neki a rendőr – ezen az uron – s itt a nyilvánvalóan delikvens szerepében lévőre rámutatott – lopott kabát van. A másik úr tudniillik azt mondja, hogy a kabát az övé. Tegnapelőtt lopták el a kávéházból…
- Meg is tettem a feljelentést! – vágott bele a panaszos. – Tetszik tudni, hogy manapság az ember a felöltő árát nem rázza ki csakugy a zsebéből. Jó, hogy megint melegre fordult az idő, de mi lesz később? Honnan szerezzek egy másik felöltőt?! Talán még egyszer kérjek ruhabeszerzési segélyt, ami erre a felöltőre magára ráment…. Hivatalnok vagyok, s bizony busan mendegéltem a Rákóczi-uton, mikor egyszerre csak elém téved ez az úr, rajta szakasztott olyan kabát, mint az enyém volt. Jól megnéztem. És csakugyan! Ott van még hátul az a kis stoppolás is. A villamoson beleakadtam egy szegbe s az lyukat szakitott rajta. Ez bizony az én kabátom. Erre megszólitottam ezt az urat. – Bocsánat! – mondom neki – honnan vette uraságod ezt a felöltőt? Végig nézett rajtam. – Mi köze hozzá? – felelte és egyszerüen tovább akart sétálni. – De nem addig van ám ez? Maga az én kabátomban járt, azt pedig ellopták a kávéházban. No hát volt tőle mit hallanom. Csődület támadt, rendőr is jött…
- Engem is legorombított a kabátos úr! – folytatta most ismét a rendőr. – Egyre csak azt hajtogatta, hogy senkinek semmi köze hozzá. Hagyjanak neki békét mert különben megmutatja…
- Nos? – fordult a fogalmazó a kabátos urhoz.
- Hát természetesen! – mondta ez. – Hivatalnokember vagyok én is és becsületesen vettem ezt a kabátot. Hol? Kitől? Hát itt megmondom. Szalonban nem csináltathatok ruhát. Kimentem tehát a Teleky-térre és ott vettem a felöltőt… Uraságoktól levetett ruha volt. Elég baj, hogy erre kell ráfanyalodnom, de hát háboru van. Ha tetszik, elmehetünk abba a boltba. Ott igazolni fogják.
Ez meg is történt. A boltos igazolta, hogy tényleg tőle vette ez az uriember a felöltőt, ő pedig… ejnye beh érdekes! attól a fiatalembertől, aki csak az imént – lehet vagy tiz perc – most egy másik kabátot kinált megvételre. DE drágán tartotta, aztán már gyanus is volt. Erre elment, talán a szemközti boltba. Nini! Éppen most lépked ki onnan, ugy látszik, ott sikerült a vásár …
A detektiv természetesen nyomban elállotta az utat a sietve lépkedőnek. A véletlen kegyes volt, mert vagy harminc kabátlopást sikerült rábizonyitani. Másnap pedig megirták a lapok: „A rendőrség hosszas nyomozás után egy hirhedt kabáttolvajt fogott el…”