Sokat, nagyon sokat panaszkodunk a mai súlyos rendkívüli időkre. És nagyon is sok alapja van ennek a panaszkodásnak. Hiszen a történetírás kulisszái mögé való betekintés után is annak a meggyőződésnek kell megérlelődnie a mai vérontás szemlélőiben, hogy mióta világ a világ, - háború okozta ilyen nyomasztó életkörülmények közt még nem volt az emberiség, - minthogy ilyen óriási arányú, borzalmas kataklizma még soha nem rázkódtatta meg ezt az egész művelt világot.

Száz évvel ezelőtt sem voltak éppen a legrózsásabbak az állapotok, de mik voltak ezek a mai társadalmi és culturális összekavarodás mellett! Lelki életünkben jól esik ilyenkor a rég elmult idők nyomtatott tanulságtételeihez menekülnünk, hogy arra a néhány perczre is elfordíthassuk tekintetünket az évek óta tartó világfelfordulás nyomasztó jelenségeitől.

Száz évvel ezelőtt szinté sokat sóhajtoztak az emberek az akkori drágaság miatt. Bárcsak ekkora drágasággal kellene nekünk is most napról-napra küzdenünk! A mikor például a "Hazai és Külföldi Tudósítások" akkori híradása szerint az 1817-iki Leopoldi Pesti vásárban egy mázsa tehénvaj ára 170-190 forint, egy mázsa szalonnáé 75-90 forint, s egy mázsa hájé 150 forint volt. Ugyanekkor egy pár ökörbőrért 65 forintot, egy pár tehénbőrért 40-45 forintot, egy pár borjúbőrért 5-6 forint, egy pár lóbőrért 12-15 forintot s egy pár juhbőrért 4-5 forintot adtak. A fehér méz ára mázsánként 80-100 forint, míg a sárga mézé 60-70 forint volt. 1817. évi november 25-én pedig ez volt a gabonának pesti piaczi ára: egy pozsonyi mérő tiszta búza 253 1/3 garas, kétszeres 200 garas, rozs 173 1/3 garas, árpa 133 1/2 garas, zab 80 garas és a kukoricza 113 1/2 garas.

Kerek száz esztendővel ezelőtt ilyenkor egy embernek volt lelkileg a leggyötrőbb helyzete valamennyi embertársai közt: a hatalom zenitjéről alábukott Napoleonnak, a ki Szent Ilona szigetén virasztotta át gondoktól terhes álmatlan éjszakáit. A "Magyar Kurir" ezt írja Szent Ilona szigetéről 1817 augusztus 8.-iki keltezéssel: "Hosszas hallgatás után ismét megszólaltak az ezen szigetet illető Ánglus tudósítások. Ezek a mult május 29-ig szólanak: de csak annyit mondanak, hogy Napoleon Bonapartenak jó egészsége jár. Most kedve is jobban kezdett lenni, mint nehány hónapok előtt volt. Már a házból való kijáráshoz is ismét megjött a kedve, bármi keskeny határok közé legyen is szoríttatva a hely, a hol kísérő nélkül szabadon sétálhat. Úgy látszik, hogy minden tengeri tovább való utazásról letette az eszit"

Ugyancsak ez az újság azt írja 1817 augusztus 29-ről: "Szent Ilona szigetéről ismét sok mesét híreszteltek el némely írók. A valóság annyiban határozódik, hogy június 17.-ig, mikor onnét a legújabb tudósítást útnak indították, Napóleon Bonaparte jó egészségben volt. Legfőbb s több időtöltése billiardozásban állott."

Október vége felé erős földrengés ijesztette meg a szent ilonai foglyot, a ki a hiradás szerint ki akart szaladni a lakásból, de a könyörtelen strázsa útját állotta. Ime, egy kicsi eset arra, a mikor a világverő előttünk, a ki remeg és életét félti a természeti erővel szemben. Ezt az epizódot a Magyar Kurir 1817 deczember 5-ről keltezett híradása ekként örökíti meg: "Ezen szigeten (Szent Ilona) október 21.-én estvéli 10 órakor néhány versbéli földrengések éreztettek s két minutumokig tartottak. A földnek ingása oly kemény volt, hogy a szobában holmi portékák a földre estek. A kormányzónál éppen akkor nagy vendégeskedés lévén, a vendégek ijedtükben haza futottak. Longwood-ban is éreztetett ezen ingás és Bonaparte ki akart futni a házából, de nem engedte a Strázsa (éjszaka lévén).

Még az öbölben vasmatskán álló Admirálisi hajón is lehetett érezni az ingást. A városban levő harangok oly nagyon kolompoztak ezen ingás miatt, hogy messze lehetett hallani. A halhatatlan Bonaparte, ki egész életében sokkal óriásibb földrengéseket idézett elő a világon vagy esett át rajtuk a félelemnek minden legkisebb jele nélkül s annyiszor nézett szembe a nála is hatalmasabb Mors Imperátorral: rabságában megtört energiával megfutamodni próbált nagy ellenfelétől, a haláltól. De ketreczének vasrácsába ütközött a fogoly oroszlán...
A mai nagy világégésben mindnyájunk őszinte bámulatát és büszkeségét kelti fel állandóan a német szövetségeseink szárazföldi és tengeri haderejének nagyszerű fejlettsége és szervezetének tökéletessége. Szembeállításul kiválóan érdekes feljegyeznünk, hogy ez a ma oly hatalmas és az egész világgal szemben álló s megfélemlítést nem ismerő haderő milyen szervezetű és minő arányú volt száz esztendővel ezelőtt? Erről a jó Magyar Kurir ekképpen számol be 1817. évi július hó 12.-ikéről.
"Közelébb olyan Táblák jönnek itt ki, melylyel a Prussziai haderőnek különféle felosztásait adják elő. A mint azokból kijön. Prusszinának 82 generálisai, Generai lajtnántjai és Majorjai, - 121 Obersterjel, 247 Oberslajtnantjai, 655 majorjai, 1675 kapitányjai, 1370 fő- és 3355 al-hadnagyai, mindössze 7505 tisztjei vagynak.
Ezek közül 4140 nemesek, a többi pedig polgári rendből valók. 541-nek közülök 1-ső és 11-ik rendű vaskeresztje, 2245-nek pedig a második-rendű keresztje vagyon."
Bizony ehhez a szervezethez s ezekhez a szerény számadathoz mérten a nagy német hadsereg mai kiépítése s mai szervezettsége szédítő arányokat mutat. S e csodálatraméltó fejlődést Klió bizonyára örömmel jegyzi fel most a nagy könyvébe, a hová eddig soha nem volt még annyi feljegyezni valója, mint a világháború kitörése óta. Nehéz és szomorú szerepe van ma Kliónak...
Zsoldos Benő.